Hogyan lehet ezt a feszültséget enyhíteni? Hogyan tud ehhez a folyamathoz a szülő hozzájárulni?
A Lélekkel az Egészségért Alapítvány Sulinyugi pszichológus csapata az UNICEF Regionális Ukrán Menekültprogram Magyarországi Irodájával partnerségben valósította meg a Nyugis Együttműködések projektet, melynek keretében komplex lelki egészségfejlesztő program zajlott a résztvevő, ukrajnai menekült gyerekeket is fogadó iskolákban, mintegy 550 tanár elérésével és 600 gyerek aktív részvételével. Felmérték a különböző stressztényezőket, stresszkezelő foglalkozásokat tartottak gyerekeknek és tanároknak, vezetői támogatást nyújtottak a vezetőknek. Fejlesztették az iskolán belüli együttműködést és egymás elfogadását.

A november 28-i online szakmai konferencián a szakemberek nem csak a kutatási eredményeket ismertették, de bevált módszereket és jó példákat is megosztottak a résztvevőkkel.
Az adatok alapján a legmagasabb stresszforrás a pedagógusok számára a társadalmi és anyagi megbecsültség hiánya. Ezt követi a sok adminisztráció, az, hogy a feladatok gyakran túlcsúsznak a hivatalos munkaidőn, és hogy a munka sikere nehezen kimutatható. A tanárok saját bevallásuk szerint kevés szakmai támogatást kapnak a sajátos nevelési igényű gyerekek kezeléséhez, és gyakran eltűnnek a szünetek, a pihenésre szánt idő is.
Az adatok ugyanakkor egyértelműen azt mutatják, hogy nagyon nagy megtartó ereje van annak, ha egy tantestület csapatként működik.
A legnyugodtabb iskolák titka: higgadt, koncentrált vezetői csapat, jó kollegális együttműködés, a belső konfliktusok hiánya vagy időben való kezelése. A legnagyobb kockázatot pedig éppen ezek hiánya jelenti a munkahelyi stressz szempontjából. Ami még a legnyugisabb iskolákat is megrengeti, az a megbecsültség hiánya.
A tanárok és a szülők közötti együttműködés, egymás munkájának elismerése olyan védőgát lehet, ami megvéd a hullámoktól, azaz a stressz egy részétől. Egyszerű, de nagyon fontos dolgok, amiket a szülők megtehetnek a tanárokért, hogy tiszteletben tartják a pihenőidejüket, és minél többször kifejezik a hálájukat.

A gyerekek életében is jelen van a stressz. A mindennapi feszültségforrások (pl. rossz jegyet kapni vagy veszíteni egy játékban) mellett az Ukrajnából menekült gyerekek olyan jelentősebb stressztényezőket is említettek, mint a beilleszkedés egy új osztályközösségbe vagy a bizonytalanná váló továbbtanulás. A háborús helyzet és költözés miatt sokszor előkerül a honvágy, a barátok, családtagok hiánya. Jellemző az is, hogy a felnőttek akaratlanul is átadják saját feszültségüket a gyerekeknek.
Az iskolai közösségbe, iskolai életbe való befogadás, az inklúzió kihívásokat jelenthet az Ukrajnából érkező gyerekek esetében, de sok más tanulónak és pedagógusnak is támogatásra van szüksége ahhoz, hogy a lehető legjobb teljesítményt tudja nyújtani az iskolában. Az inkluzív iskola olyan, ahol érték a sokszínűség és az együttműködés, ahol tanulunk egymástól, és ahol akár a módszereket, tanulási környezetet is átalakítjuk annak érdekében, hogy mindenki be tudjon kapcsolódni.
Az előadások felvételei elérhetőek a Sulinyugi YouTube csatornáján.