
RENDEZVÉNYEK – SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK
JANUÁR 19. VASÁRNAP 19.30
MEGLEPETÉS
NONSTOP IMPRO A SZINDRA TÁRSULATTAL
Az impró előadásokon minden a pillanat műve, a közönség instruálhatja a szereplőket és részt vehet a játékban is.
Műsorvezető: FÖLDESSY MARGIT
Belépő: 2500 Ft
Érkezési sorrend, max.: 60 fő

JANUÁR 8. SZERDA 19.00
JANUÁR 20. HÉTFŐ 19.00
LÁNYOK, FIÚK
A Loupe Színházi Társulás előadása
Játssza: Lovas Rozi
Vannak történetek, amiket mindenképpen el kell mondani. Vannak történetek, amikről lehetetlen beszélni. Ezek néha ugyanazok a történetek. Most egy nő beszél a névtelenek közül, életről, halálról, szerelemről. A férfiak beszédes némaságáról. Egy felívelő és egy lefelé csúszó életpályáról. A gyerekek kiszolgáltatottságáról. Arról a gyilkos labirintusról, amit közösen építettünk, pár ezer évig, fiúk és lányok. Dennis Kelly jellemző írói eszköze a késleltetés, a feszültség fokozása, a kiszámíthatatlan fordulatokra építő hatáskeltés – aki egy Kelly-darab cselekményét előre elmeséli, az egyéb aljasságokra is képes. A Lányok, fiúk egyetlen ária, bravúros hangnemváltásokkal, egy stand-up tragedy: hiszik-e vagy sem, időnként nagyokat fognak nevetni és a sírás sincs kizárva. Ezért járunk színházba, nem?
Dennis Kelly-vel az Árvák után már másodszor találkozik a csapat. A Girls&Boys című darabot 2018-ban mutatták be Londonban, majd bejárta az egész világot. A díjnyertes angol drámaíró erős, háromdimenziós női karakterre írt történetét most az ország egyik legismertebb és legsokoldalúbb színésznője, Lovas Rozi előadásában láthatják a magyar nézők.
A színdarabot Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség képviseli.
Fordította: Horváth János Antal
Jelmeztervező: Pattantyus Dóra
Díszlettervező: Szabó Márton István
Dramaturg: Németh Gábor
Koreográfus: Molnár G. Nóra
Zeneszerző: Hunyadi Máté és Szendrey-Nagy Olivér
A rendező munkatársa: Szakács Zsuzsi
Rendező: Horváth János Antal
A Loupe Színházi Társulás előadásaira dinamikus jegyárazással lehet belépőt vásárolni.

JANUÁR 9. CSÜTÖRTÖK 19.00
BÁRMI LEHETSÉGES, HA ELÉG ERŐSEN GONDOLSZ RÁ
A Loupe Színházi Társulás előadása
Különbözőbbek talán nem is lehetnének, Alex és Rupert között mégis minden magától értetődően alakul – ami a lényeget illeti. De mi történik akkor, ha pont ott kap sebet egy
kapcsolat, ami az egyik leglényegibb? Hogyan lehet feldolgozni egy újszülött gyermek elvesztését? Cordelia O’Neill néhol szívmelengető, máskor szívfacsaró kétszereplőse biztos kézzel vezet végig bennünket egy nagy megpróbáltatás elé állított párkapcsolat lentjein és fentjein. Megingathatatlan arányérzékkel vegyít egymásba humort és megrendülést, gyászt és életigenlést. Mint aki maga is járt azon a tájon, amelyről mesél, s akinek épp ezért készek vagyunk elhinni: lehetséges a visszatérés. Mint bármi. Csak elég erősen kell rá gondolni.
Fordította és rendezte: Horváth János Antal
Játsszák: Sodró Eliza, Rusznák András
Zeneszerző: Farkas Virág ‘Zazie’
Dramaturg: Sándor Júlia
Látványtervező: Fekete Anna
Látványasszisztens: Kaszás Nina
Koreográfus: Molnár G. Nóra
A rendező munkatársa: Fazekas Anna
A Loupe Színházi Társulás előadásaira dinamikus jegyárazással lehet belépőt vásárolni.

JANUÁR 13. HÉTFŐ 19.00
A KEZDET/VÉGE
Sean O’Casey egyfelvonásosa helyett írta: Horváth János Antal
Luca és Peti fiatal házaspár, akik az első gyermeküket várják: bármelyik pillanatban. Luca teljes gőzzel készül az új életre, de Peti még két világ között ragadt: az elköteleződés ijesztő, de nem elköteleződni még jobban. Az egyik kiszámítható, unalmas életet hoz magával, ahol este kilenckor már mindenki pizsamában van. A másik ugyan szabadságot jelenthet, de a felszínes kalandok hajszolása közben igazi társ nélkül maradhat az ember. Luca már nem vár tovább Petire, hogy összerakja a babaágyat, a saját kezébe veszi a dolgokat, miközben Peti a legjobb barátjával, Móriccal próbál megoldást találni a dilemmájára, aki nem biztos, hogy a legjobb tanácsadó. Mindeközben kölcsönösen meglátják a másik életében azt, ami az övékből hiányzik. A kezdet/vége egyfelvonásos összművészeti vígjáték felismerhető, hétköznapi helyzeteken keresztül játékosan, őszintén és érzékenyen beszél a felelősségvállalásról, és a döntésről, amit előbb-utóbb mindenkinek meg kell hoznia. Ez a cirkuszi elemekkel tarkított előadás megmutatja, mennyi szerepet kell betölteni egy modern párkapcsolatban és milyen nehéz megtalálni az egyensúlyt. Szó szerint.
A szövegkönyvet Sean O’Casey A kezdet vége című egyfelvonásosa után/nyomán/helyett írta a rendező, Horváth János Antal. A főszerepeket Molnár Áron, Mohai Tamás és Földes Eszter játsszák. Az előadás létrehozásában a Cirque du Soleil-ből ismert magyar artista Frányó Viktor és Csuzi Márton, koreográfus is részt vesz, valamint élőzenével kíséri az előadást Wagner-Puskás Péter, zeneszerző, így egy igazi összművészeti, minden elemében szórakoztató élményt kapnak a nézők.
Játsszák: Molnár Áron, Mohai Tamás, Földes Eszter
Dramaturg: Fehér Boldizsár
Díszlet: Szabó Márton István
Jelmez: Jeli Luca Sára
Artista konzulens: Frányó Viktor
Koreográfus: Csuzi Márton
Zene: Wagner-Puskás Péter
Másodasszisztens: Tóth Gréta
A rendező munkatársa: Tóth Hajni
Rendező: Horváth János Antal
A Loupe Színházi Társulás előadásaira dinamikus jegyárazással lehet belépőt vásárolni.

JANUÁR 22. SZERDA 19.00
BECSAPÓDÁS
A Loupe Színházi Társulás előadása
A színészek improvizációi alapján írta: Horváth János Antal
Két házaspár együtt vacsorázik, ahogy az utóbbi tíz évben minden második héten. A lányok testvérek. Sok éves hagyomány ez, ami a hosszúra nyúlásával nemcsak természetessé, de terhessé is vált, mégsem hagyják el. Ez az alkalom viszont valamiért másnak ígérkezik. Ma van valami a levegőben. Egy amúgy is pattanásig feszült ország levegőjében. Hamarosan értesítések pittyennek a telefonokon: az államfő perceken belül bejelentést tesz. Már megint mi lehet az? Elkezdődik a nemzetiszín zászló előtt felvett nemzetnek intézett videóüzenet. Az országot támadás érte. Egy rakéta csapódott egy határmenti településbe. Négyen meghaltak. Az ország nem nézheti tétlenül honfitársainak igazságtalan halálát. Cselekedni kell. Ez már a mi háborúnk is. Azonnal elrendelik a katonakorú férfi lakosság besorozását. Tizenkét óra múlva pedig lezárják a határokat. Szereplőinknek gyorsan kell döntést hozni, ami az egész életükre hatással lehet. Kérdés, hogy tudnak-e a döntéseikkel együtt élni. Érdemes-e élni haza nélkül? Vagy érdemes meghalni egy hazáért, ami már sosem lesz a miénk? Végül lehet, hogy nemcsak az országból, de a szobából sem jutnak ki.
Játsszák: Földes Eszter, Lengyel Tamás, Molnár Áron, Ullmann Mónika
Díszlettervező: Pallós Nelli
Jelmeztervező: Kisprumik Ádám
Dramaturg: Balassa Eszter
Zene: Hunyadi Máté
A rendező munkatársa: Perényi Luca
Rendező: Horváth János Antal
A Loupe Színházi Társulás előadásaira dinamikus jegyárazással lehet belépőt vásárolni.

JANUÁR 23. CSÜTÖRTÖK 19.00
DENNIS KELLY: ÁRVÁK
A Loupe Színházi Társulás előadása
Danny és Helen ünnepi vacsorára készülődnek, amikor belép Helen öccse, Liam, csurom véresen. Dennis Kelly kamaradrámája egy lebilincselő krimi történetén keresztül mesél az előítéletekről, a gyűlöletkeltésről, a társadalmi rétegek szétszakadásáról, a társadalomban pattanásig feszülő félelemről és bizonytalanságról, vagyis arról, ami a legjobban meghatározza a mindennapjainkat. Szereplőinknek nem biztos, hogy van feloldás, de a nézőknek még lehet.
Szereplők: Lovas Rozi, Lengyel Tamás, Molnár Áron
Fordította: Horváth János Antal
Látvány: Szabó Márton
Jelmez: Kisprumik Ádám
Zene: Stark Ervin
Rendezőasszisztens: Fazekas Anna
Rendező: Horváth János Antal
Az előadást 16 éven felülieknek ajánljuk.
A Loupe Színházi Társulás előadásaira dinamikus jegyárazással lehet belépőt vásárolni.

JANUÁR 26. VASÁRNAP 19.00 4:12
A Loupe Színházi Társulás előadása
James Fritz 4:12 című darabja egy izgalmas, provokatív és mélyen elgondolkodtató dráma, amely az online világ sötét oldalát tárja fel. A történet egy középiskolás fiú, Jack körül forog, aki egy kompromittáló videó miatt kerül bajba, és szülei kétségbeesetten próbálnak megoldást találni. A darab mesterien vizsgálja a digitális kor erkölcsi dilemmáit, a szülői felelősség kérdéseit és a személyes tér sérülékenységét. Fritz éleslátással és érzékenységgel mutatja be, hogyan befolyásolják az online események a valós életet és a családi dinamikákat. A 4:12 egy felkavaró és aktuális színházi élmény, amely a Loupe eddigi előadásaihoz hasonlóan hosszú ideig a nézők gondolataiban marad majd.
Játsszák: Lengyel Tamás, Gryllus Dorka, Váradi Gergely, Trill Beatrix
Fordította: Horváth János Antal
Zeneszerző: Farkas Virág “Zazie”
Dramaturg: Balassa Eszter
Látványtervező: Szolnoki Minna
A rendező munkatársa: Fazekas Anna
Rendező: Horváth János Antal
A Loupe Színházi Társulás előadásaira dinamikus jegyárazással lehet belépőt vásárolni.

JANUÁR 21. KEDD 19.00 LIAison
Képzelje el, hogy éjszaka sétál a városban, mondjuk egy magányos mellékutcában.
Ráér, nem siet. Sejtelmes csend van. Egyszer csak felpillant, mert az egyik ablak odavonzza a tekintetét, felkapcsolták a villanyt. Egy nő magára tekert fehér törölközőben vizes hajjal az ablakhoz lép. Mögötte a fáradt fehér konyhaszekrényen egyforma fehér csészék gubbasztanak. Kezében telefon. Tárcsáz. Láthatóan feldúlt. A telefont a füléhez emeli, feszülten figyel. Újra tárcsáz, majd hosszan, mozdulatlanul fülel. Aztán leengedi a telefont, hirtelen sarkon fordul és eltűnik. Ki ez a nő, kivel akart beszélni, mi történik vele egy óra múlva, és mi történt 3 hónappal ezelőtt? Úgy a többi lakás lakói is mind őriznek valami titkot…
15 ablak, 15 nő, 15 történet… 1 színésznő.
Ez a LIAison.
Játssza: Pokorny Lia
Harmonikán kíséri: Kéméndi Tamás
Akik nélkül az előadás nem jöhetett volna létre:
Babicsek Bernát
Botos Éva
Zöldi Gergely
Grósz Zsuzsanna
Kárpáti Enikő
Varga Judit
Oszkai Rita
Juszt Balázs
Sziki Ágnes
Az előadást 12 éven aluliaknak nem ajánljuk.
Belépő: 6900 Ft / 7900 Ft / 8900 Ft
Jegyeket kizárólag elektronikusan a pokornylia.funcode.hu oldalon vásárolhatnak.

RENDEZVÉNYEK – ELŐADÁS, BESZÉLGETÉS
CSATÁK ÉS SZERELMEK SORS ÉS VÉLETLEN A MÚLTBAN
Történelmi stand up előadássorozat
Előadó: ANTALFFY PÉTER történész, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa
JANUÁR 16. CSÜTÖRTÖK 18.00
FEKETESZAKÁLL ÉZ IGAZI KALÓZOK – DIVAT, KALANDOK ÉS ERŐSZAK A TENGEREN
Miért a Karib-tengerre képzeljük a legendás kalózokat, és hogyan csinált divatot Feketeszakáll? Valóban olyan kalandos vagy véres volt a kalózok élete, és volt saját államuk és szigetük? Kik voltak az első kalózok? Mikor vált a Földközi-tenger is a tengeri rablók otthonává, és hova rejtőzhettek el ilyen „közel”? Hősök, katonák, vagy rablók voltak? Mire számíthatott egy kalóz „karrierje” során, és sikerült-e valakinek a happy end? Mi lett a kalózok szerelmeivel? Az előadás egy új oldalról mutatja be a kalózkodást, mélyen visszanyúlva az „ágyúk korát” megelőző évezredekbe.
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
Belépő: 2000 Ft
Diák és nyugdíjas: 1200 Ft

JANUÁR 14. KEDD 14.00
KI NYER MA?
JÁTÉK ÉS MUZSIKA 70 PERCBEN
AKI VEZETI: CZIGÁNY GYÖRGY
Játékra hívjuk kedves közönségünket!
Szép verseket hallhatnak neves színművészek előadásában és zongoradarabokat, operaáriákat, dalokat zenei életünk legjobbjainak tolmácsolásában. A zenés irodalmi esten versre és muzsikára vonatkozó kérdések hangzanak el, a helyes válaszokkal pedig még ajándékokat is lehet nyerni. A vetélkedővel párosuló művészeti esteket a „Ki nyer ma?” rádiós játékból ismert ötletadó, CZIGÁNY GYÖRGY vezeti.
Közreműködnek:
Rák Kati színművésznő
Ducza Nóra operaénekesnő
Neumark Zoltán zongoraművész
Rendező: II. Kerületi Önkormányzat Idősügyi Tanácsa
A belépés díjtalan.
A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

RENDEZVÉNYEK – NYUGDÍJASKLUB
JANUÁR 10. PÉNTEK 14.00
JELENTÉS A SZÍVDOBOGÁSRÓL II.
Pálfy Margit színművésznő, előadóművész filmvetítéssel egybekötött előadása a könyv alapján
JANUÁR 24. PÉNTEK 14.00
MÚZEUMLÁTOGATÁS

A Magyar Nemzeti Múzeum Ragyogj! – Ékszerek ideje c. időszaki kiállítás megtekintése tárlatvezetéssel.
A kiállítás címét Benczúr Emese „Ragyogj” című munkája inspirálta, amely az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum felkérésére készült 2017-ben, a reformáció 500. évfordulójára rendezett kiállításra.
A nyugdíjasklub programjain a részvétel klubtagsághoz kötött!
Klubvezető: Sipos Ildikó (06 1 212-2820; sipos.ildiko@marczi.hu)

RENDEZVÉNYEK – ZENEI PROGRAMOK
JANUÁR 5. VASÁRNAP 19.00
BOLDOG ÚJ ÉVET BUDA!
A Duna Szimfonikus Zenekar újévi gálakoncertje
Vezényel: Horváth Gábor
Műsor:
Suppé: Könnyűlovasság nyitány
Strauss: Császárkeringő
Strauss: Cigánybáró-nyitány Strauss: Könnyű vér-polka
Strauss: Perpetuum mobile
Strauss: Éljen a Magyar!
Fucik: Firenzei induló
Kocsák: Hófehérke – Hejhó és Kánkán
James Horner: Titanic-szvit
Klaus Badelt: Karib tenger kalózai-szvit
Strauss: Kék Duna keringő
Strauss: Terefere-polka
Belépő: 7000 Ft

JANUÁR 25. SZOMBAT 19.00
LOVASI// EGY AZ EGYBEN… CSAK MAGA
LOVASI ANDRÁS SZERZŐI ESTJE
LOVASI András a Kispál és a Borz 1987-es megalapítása óta több, mint 300 megjelent dal szerzője, szövegírója, énekese, hangszeres közreműködője, a mai napig ontja a dalokat. Életművét a folytonos megújulás és ösztönös építkezés jellemzi: míg a Kispál és a Borz énekeseként basszusgitározik, addig a 2005-ben alapított Kiscsillagban már gitárosként szerepel, a három szólólemeze köré épített műsorokban pedig jellemzően akusztikus gitáron játszik. A különböző zenekari formációkban működő előadó a 35 év dalaiból összeállt életműből merít az „egyszálgitáros” műsorában: előkerülnek Kispál-klasszikusok „tábortűzi” megszólalásban, felcsendülnek Kiscsillag dalok, illetve nagy hangsúlyt kapnak a három Lovasi-szólólemez dalai.
LOVASI András szólóműsora sokkal szövegközpontúbb, mint egy zenekaros koncert, ráadásul a szerző előszeretettel mesél a dalok keletkezéséről. Az új szerzeményeket rendszerint az Egy az egybe… csak maga előadás során mutatja be a szerző a közönségnek.
Belépő: 4500 Ft

JANUÁR 12. VASÁRNAP 19.00
KETTEN VAGY HÁRMAN
Neil Young Sétány koncert
A Neil Young Sétány együttes dalai RÁTÓTI ZOLTÁN, TÓTH ISTVÁN és HUZELLA PÉTER előadásában.
Neil Young, a Crosby, Stills, Nash & Young szupercsapat talán leghíresebbike, a mai napig termékeny dalszerző, világjáró művész. Neve mára már fogalom. A woodstocki nagy nemzedék egyik utolsó nagysága. A Neil Young Sétány koncerten a kezdetektől a legújabb dalokig Sülyi Péter magyar fordításában éneklik Young és a többiek híres és álomszép slágereit
Belépő: 2000 Ft

JANUÁR 11. SZOMBAT 19.00
BUDAPEST JAZZ ORCHESTRA KLUB – GERSWIN 125
Közreműködik: RÉVÉSZ RICHÁRD és URBÁN ORSI
George Gershwin (Georgij Gersjovics – Broohklyn, New York City) (1898. szeptember 26–1937. július 11.) amerikai zeneszerző, komponista esetében nem lehet takarékosan bánni a szuperlatívuszokkal. Szerzeményei a szórakoztató zene, a musicalek, a jazz, és a komolyzene műfajait is felölelik, jelentős mértékben merített az amerikai folklórból.
A 126 éve született zeneszerző darabjaiból válogatott a Budapest jazz Orchestra, melyek közül az egyik legismertebb a „Rhapsody in Blue”, Révész Richárd kiváló zongorista játékával csendül fel, melyet Zakar Zoltán hangszerelt át a Budapest Jazz Orchestra számára.
A koncerten közreműködik még a kiváló, bársonyos hangú jazz énekesnő, Urbán Orsi, aki a tőle megszokott könnyedséggel, bájjal adja elő a közismert jazz dalokat.
Early bird belépő: 10 000 Ft (50 db)
Belépő: 12 000 Ft

JANUÁR 6. HÉTFŐ 19.30 CALCUTTA TRIÓ – INDIAI ZENEKLUB
Kozma András – szitár
Nyusztay Iván – tabla
Molnár András – tanpura
A koncerteket az indiai kultúráról, emberekről szóló film színesíti.
A Calcutta Trió Európában, Indiában valamint a világ számos pontján lép fel évtizedek óta. A klasszikus indiai zene mestereivé váltak, annak szülőhazájában is számos elismerést szerezve. A trió fő célja a 3500 éves indiai klasszikus zene tradíciójának, csodálatos rágáinak, a világ legfejlettebb élő zenei ritmusrendszerének a lehető legtöbb hallgatóval való megismertetése. Az előadásokon a trió betekintést nyújt az indiai klasszikus zene rendszerébe, történetébe, szigorúan követve indiai mestereiket. A koncertet gyakran egészíti ki indiai film vetítése is, amely az indiai zene hangszereit, legnagyobb előadóit és népeinek kultúráját mutatja be.
Belépő: 2000 Ft

JANUÁR 16. CSÜTÖRTÖK 19.00
GUZSALYAS CSÁNGÓ TÁNCHÁZ
Moldvai és gyimesi csángó táncház tánc- és énektanítással, a Somos, a Szigony és a Rézeleje Fanfárosok zenekarokkal, és újévköszöntő hejgetés
Belépő: 2200 Ft
Diák: 1800 Ft
A táncház az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Csoóri Sándor Alap támogatásával valósul meg.

JANUÁR 24. PÉNTEK 19.00 SIMON KORNÉL ÉS A BOUGHRIS KONCERT
A zenekar Simon Kornél és Tótváradi Zsolt szerzőpáros közös alkotása. „Fedél Nélkül” című lemezük 2024 március 1-jén jelent meg.
A produkció műfaji átmenet a zenés színházi előadás és a koncert között. A szövegcentrikus műsorban a humoros, ironikus és a komoly társadalomkritikákat vagy szociális kérdéseket feszegető témák váltakoznak.
Belépő: 4500 Ft

JANUÁR 4. SZOMBAT 20.00 ÚRISTEN, ZENE IS LESZ! – SZAKÉRTŐK-KONCERT
AMI KÉSIK, NEM MÚLIK!
12 Muzsikus + Megannyi Színész + 340 Néző = 1 Kovács Marci & A Szakértők-Koncert
Rendező: Mohácsi János
A Szakértők Zenekar muzsikusai Kovács Márton vezetésével több, mint húsz éve zavarják Kaposvártól New Yorkon át Budapestig Mohácsi János rendező színházi előadásait Istentől elrugaszkodott hangszereikkel. Ezen az esten egy mindent elsöprő hungaricum hangáradatot zúdítanak a Marczibányi Téri Művelődési Központ nagyra becsült közönségére a Csak egy szög (Kaposvár), az Egyszer élünk (Nemzeti Színház), az Egy piaci nap (Radnóti Színház), s nem utolsó sorban az Üvegcipő (Vígszínház) kacskaringós ritmusain és melódiáin keresztül!
A Szakértőkkel természetesen ezen az estén is együtt énekel, muzsikál többek között Radnay Csilla, Bánfalvi Eszter, Kovács Patrícia, Horváth Szabolcs, Tóth Géza valamint a valaha volt kaposvári Csiky Gergely Színház társulatának tagjai, a valaha volt budapesti Nemzeti Színház Egyszer élünk társulatának tagjai, a Vígszínház Üvegcipő társulatának jó néhány tagja, és megannyi szabadúszó színművész.
Belépő: 8000 Ft
MARCZI DOKUMENTUMFILMKLUB
Folytatjuk vetítéssorozatunkat a KineDok legfrissebb kínálatából, nemzetközi és magyar rendezők filmjeiből válogatva.

JANUÁR 16. CSÜTÖRTÖK 16.30 ARSENIE. CSODÁLATOS TÚLVILÁG (2023)
Arsenie. Viața de apoi
Rendező: Alexandru Solomon
Arsenie Bocát, a kommunista rezsim által üldözött szerzetest, teológust és misztikust sok hívő tartja szentnek, noha még nem avatták azzá. A rendező az ő útját követve hívők egy csoportjával kitalált zarándoklatra indul, amely szellemes és szórakoztató módon szembesít minket a mai embert kínzó bizonytalanságokkal és félelmekkel.

JANUÁR 30. CSÜTÖRTÖK 16.30 FORRADALMAK KÖZÖTT (2023)
Între revoluții
Rendező: Vlad Petri
Az 1970-es évek végén az iráni Zahra és a román Maria is orvosnak tanul a bukaresti egyetemen, szoros barátságot kötnek egymással. Mikor azonban az iráni lány értesül a hazájában készülő forradalmi változásokról, otthagyja az egyetemet, hogy ő is kivegye a részét az eseményekből. A fizikai távolság és a zavaros körülmények miatt a két barát ezután levelekben számol be egymásnak mindennapi életéről. A teljes egészében archív anyagokból készült film keserédes, bensőséges emléket állít az emberek szebb jövőért folytatott küzdelmének és két ember a távolság és a politikai változások ellenére sem múló igaz barátságának.
A belépés díjtalan.

CSEMETEKERT – JSZIAMARCZI! CSALÁDI PROGRAMOK
JANUÁR 18. SZOMBAT 11.00 A LEGCSINOSABB ÓRIÁS
Julia Donaldson világhírű mesekönyve alapján Játssza: Bánki Gergely
Alkotók: Fekete Anna, Bánki Gergely
Zene: Csizmás András
A Legcsinosabb óriás egyáltalán nem csinos, sőt. ORMÓTLAN! BUMFORDI!
Mindent felborít, mindent letapos. És boglyas is, és rongyos is. De hohó! Hiszen itt a gyógyír: a csudálatos RU-HA-BOLT! És máris, egy varázsütésre…! Odanézzetek, mintha ráöntötték volna, tetőtől-talpig! Igen ám. De az állatkákkal mi lesz? Mivel fognak takarózni, miből lesz a vitorlájuk, mi lesz az otthonuk? És mibe fognak belebújni, ha fázik nekik a mondjuk, mondjuk… a nyakuk? Óriási dilemma. A csinosságnak alighanem lőttek. De ezt nézzétek! AZTA! Mennyi hálás jóbarát! És hogy szeretik a BUMFORDIT! Erős a gyanú: nem a ruha teszi az óriást.
Gyuri óriás, aki kilóg a városból. Nincs helye, nincs társa. Amikor viszont talál egy ruhaboltot, remény csillan: csinos lesz, bájos és kecses. De hazafelé bajba jutott állatokkal találkozik. Egyiken a nyakkendőjével segít, másikon az ingével, cipőjével, zoknijával… A végére teljesen elosztogatja az új ruháját. Fázik és rongyos. Otthon azonban sok hálás állat várja. Gyuri barátokra lelt, nincs egyedül többé. Nem is fontos már, milyen a ruhája.
Az előadást a Pagony Könyvkiadó felkérésére készítettük Julia Donaldson: A legcsinosabb óriás című meséjéből, a bemutatóra 2023. április 23-án került sor a budapesti Jurányi Házban.
Fontos része az előadásnak az interakció, a gyerekekkel való folyamatos kommunikáció, szeretjük a gyerekek ötleteit, észrevételeit is beilleszteni a játékba. Az előadás világát, stílusát is igyekeztünk úgy alakítani, hogy a gyerekek képzeletére, fantáziájára is támaszkodjon.
A 2024-es ASSITEJ Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Színházi Biennálén a legjobb gyermekelőadás díját nyert el.
Fotó: Gulyás Dóra
Ajánlott: 4 éveskortól
Belépő: 2800 Ft

MOTOLLA KÉZMŰVES ALKOTÓMŰHELY
VASÁRNAPONKÉNT 10.30-12.00
„Pergő-forgó motolla, fuss ördög a pokolba,
hozd ide a gyerekeket, csináljanak kerekeket!”
Kézműves délelőttre várjuk a kisgyerekes családokat, ahol az ebédig a kicsik és szüleik (anya, apa és nagyi is) együtt alkothatnak.
JANUÁR 5. TÁNCOLÓ ÚJÉVI MALACOK
JANUÁR 12. MOZGATHATÓ MADÁR AZ ETETŐBEN
JANUÁR 19. CSILLOGÓ TÉLI HAVAS KÉP
JANUÁR 26. FÜGGŐ DÍSZEK KÉSZÍTÉSE
Foglalkozásvezető: Krista Anita bábművész
Ajánlott életkor: 3-6 évesek
Belépő gyermek és felnőtt vendégek számára egységesen: 1500 Ft
BERCZIK SÁRA BUDAI TÁNCKLUB
2025. JANUÁR 6-28. NYILVÁNOS BEMUTATÓ ÓRÁK
A nyilvános bemutató órák alkalmával a szülők, látogatók, érdeklődők megtekinthetik a tanfolyamok munkáját és megismerkedhetnek a táncpedagógusokkal.
A belépés díjtalan.