
– egy kontrasztokkal és sajátos temperamentummal teli, élénk városba és hagyja magát magával ragadni az élményekben gazdag programban!
A Kassai régió a Szlovák Intézetben tartott bemutatót. A házigazda szerepét Soňa Jelínková töltötte be, s a régiót Eva Ivančová, Török Attila, Veronika Mohňansky és Ivana Kavulič mutatták be. Kiemelték, hogy a Kassa régió 2024-ben mind látogatószámban, mind vendégéjszakákban meghaladta az előző évit, bár még mindig van némi elmaradás a 2019-es rekordévhez képest.

A bemutató során elhangzott, hogy Kassa ideális hely egy romantikus randevúhoz vagy egy baráti kiránduláshoz, hisz Kassa és környéke gazdag magyar vonatkozású történelmi és kulturális látnivalókban, mint például a Szent Erzsébet dóm, a Rodostói ház másolata és a Márai Sándor Emlékmúzeum.
Ugyanakkor új attrakciókra is felhívták a figyelmet, jelezve, hogy nem csak nyáron, de tavasszal és ősszel is látványosan növekszik a vendégek száma, köszönhetően a Kassa Régió által kínált élményeknek.

Vonzó lehet néhány különleges szálláshely is a turisták számára: ilyen többek között a Tree House Krásna Hôrka lombkoronákba épített faházai. Innen gyönyörű kilátás nyílik Krasznahorka várára.

Érdemes ellátogatni a MEA GRATI Pincészetbe, mely a Tokaji és a kelet-szlovákiai borvidékek egyedülálló kombinációit képviselik. A tulajdonosoknak és itt dolgozóknak a szőlészet és a borkészítés a szenvedélyük. Így egy kellemes és kiegyensúlyozott, kiváló minőségű bort kóstolhatnak a vendégek, szőlőskertjeikben részt vehetnek egy borkóstolón, vagy egyszerűen csak rendelhetnek kivételes borválasztékukból.







