Share on facebook
Share on email

Hölle Martin újabb sikere Hollandiában

A hétszeres magyar világbajnok Hölle Martin kettesfogathajtó első helyen végzett a 2023. július 27-30. között megrendezésre került CAIO Beekbergen elnevezésű hollandiai világkupán

A nagyon erős, 50 fős nemzetközi mezőnyben Hölle Martin a már védjegyévé vált kiváló, elegáns díjhajtással, összesítésben 10 pont előnnyel végzett az első helyen, megelőzve a német Dennis SCHNEIDERS-t. A másik magyar hajtó, Osztertág Kristóf a 7. helyen végzett.

Martin díjhajtását 35.68 pontra értékelte Eppivel és Juventussal a nemzetközi zsűri, ezzel ő nyerte a díjhajtást a kettesfogat mezőnyben. Maratonhajtásban pedig a szintén előkelő 4. helyet szerezte meg, így összetettben 10 pont előnnyel állhatott a dobogó legfelső fokára.

A holland verseny volt az egyik legfontosabb megmérettetés a közelgő világbajnokság előtt. Így tökéletes felkészülést nyújtott a Haras du Pin-ben szeptemberben sorra kerülő kettesfogathajtó világbajnokságra, ahol Hölle Martin egyéniben, illetve a Magyar csapat is címvédőként fog majd részt venni.

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Utazás+ Nemzetközi Turisztikai Kiállítás

Február 20-án 47. alkalommal nyílik meg az Utazás kiállítás a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. Az immár két éve az Utazás+ Nemzetközi Turisztikai Kiállítás