
JELES NAPOK
2024. április 11. csütörtök 10:00-11:00
Költészet napja a Sebő együttessel
A Sebő együttes megzenésített versei egy rendhagyó irodalomóra keretében
Válogatás Weöres Sándor, Orbán Ottó, Varró Dániel és Kovács András Ferenc verseiből
Az együttes tagjai: Sebő Ferenc, Barvich Iván, Perger László, Soós Réka és Tímár Sára.
Sebő Ferenc első dalait 1968-ban írta. Művészeti tevékenységét többek között Állami-díjjal, Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, Pro Cultura Urbis-díjjal és 2012-ben Kossuth-díjjal jutalmazták. 2014 óta a Nemzet Művésze.
Jegyár: 2000 Ft, diákoknak 1000 Ft

2024. április 22. hétfő 9:00
A Föld Napja – A barlangok világa
Egri Csaba: Magyarország Barlangjai – 3D vetített előadás
Hazánk több mint 4000 barlangja közül mindössze néhány az, amely mindenki számára látogatható. Azonban még ezekben a barlangokban is a legszebb, legértékesebb részek védelmük érdekében el vannak zárva a nagyközönség elől. A legtöbb barlangunk fizikailag is alkalmatlan a bemutatásra, hiszen sokszor szűk, vizes járatok, vagy akár több száz méteres mélység vezet a legszebb részekhez. A vetített képeken speciális világítástechnika segítségével tesszük láthatóvá az örök sötétség birodalmát.
Jegyár: 1000 Ft
A vetítések pontos időpontjáról kérjük érdeklődjön telefonon!

SZÍNHÁZ
2024. április 12. szombat 19:00-21:00
A Padlás
A Szindra Társulat előadása
Rendező: Földessy Margit
Ezen a Padláson „Ég és Föld között” minden megtörténhet, akárcsak a mesékben. Egy fiú megszállottan dolgozik szuperintelligens számítógépén, de nyugalmát tit okzatos vendégek zavarják meg, különféle halandó és halhatatlan lények…
Félig mese – félig musical 9-99 éves korig.
Rádiós: Takács András
Süni: Czirják Janka / Mayer Szonja
Mamóka: Hunyadkürti Éva / Czukor Kinga
Barrabás/Révész: Berki Benedek
Herceg: Ujvári Mátyás / Suri Borisz
Kölyök: Nagy Júlia / Baráth Nóra / Zavaros Anna
Lámpás: Benesovits Áron
Meglökő: Orbán Gábor
Témüller: Deák Balázs
Detektív: Forgács Róbert / Kosynus Tamás
Üteg: Hegyi Barnabás
Robinson: Trautmann Máté
Jegyár: 3000 Ft

2024. április 24. szerda 19:00-21:00
Tom Schulman: Holt költők társasága
Carpe diem két részben
a Kultúrbrigád és az Átrium előadása
A múlt század közepén egy hagyománytisztelő amerikai iskola tanári karában felbukkan egy különc, sajátos módszerekkel oktató pedagógus, John Keating. A rigorózus szabályok szerint tanuló diákok életét felkavarja a jövevény, aki azt szeretné, vegyék észre, hogy gondolataik szabadon szárnyalhatnak, hogy életük maga a művészet.
A diákok lassan elkezdik felfedezni saját személyiségüket, az iskolában pedig visszafordíthatatlanul elindul a lázadás…
Az 1989-es világsikerű Oscar-díjas filmklasszikus írója, Tom Schulman maga készítette el forgatókönyvének színpadi változatát, ezt mutatja be az Átrium a számtalan szakmai és kritikai díjjal elismert Vidovszky György, az ifjúsági drámák avatott szakembere rendezésében.
A produkciót a Kultúrbrigád hozta létre az Átriumban, a KULT2-vel együttműködésben.
John Keating, tanár: Bányai Kelemen Barna
Paul Nolan, iskolaigazgató: Végh Péter
Perry úr, Neil apja: Baksa Imre
Neil Perry: Katona Péter Dániel
Todd Anderson: Kovács Máté
Knox Overstreet: Kenéz Ágoston
Charlie Dalton: Bárdi Gergő
Steven Meeks: Márfi Márk
Richard Cameron: Hajdu Tamás Miklós
Chris Noel: Biró Panna Dominika
Magyar szöveg: Ugrai István
Díszlettervező: Tihanyi Ildi
Jelmeztervező: Kálmán Eszter
Zene: Monori András
Világítástervező: Czibor Attila
Hangtervező: Remete Marcell
Súgó: Zsolnay Andrea
Rendezőasszisztens: Bali V. Gergő
Produkciós menedzser: Király Krisztina, Studniczky László ‘Zsatyi’
Producer: Zsedényi Balázs
Produkciós vezető: Ugrai István
Rendező: Vidovszky György
Az előadást 15 éven felülieknek ajánljuk.
Az előadás időtartama: 150 perc, egy szünettel
Támogatók:
Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata
Disclaimer:
A Touchstone Pictures filmje, Tom Schulman forgatókönyve alapján.
A színdarab ősbemutatója a Classic Stage Company előadásában New Yorkban volt, Adam Zotovich engedélyével. Művészeti igazgató: John Doyle. Vezérigazgató: Jeff Griffin.
A színdarab Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül színre. www.theatrum-mundi.hu
A színdarabban elhangzó idézetek magyarítása során Arany János, Baranyi Ferenc, Eörsi István, Fodor András, Gáspár Endre, Imreh András, Kassák Lajos, Kálnoky László, Schéry András, Szabó Lőrinc, Szilágyi Domokos és Szöllősy Klára műfordításait használtuk fel.
Külön köszönet: Farkas István, Gyabronka József, Jarabek Imre, Lugosi György, Sipos László Márk

ZENE
2024. április 21. vasárnap 15:00-20:00
Az operairodalom gyöngyszemei – filmvetítés
Donizetti: Boleyn Anna
A Kanadai Torontói Operaház előadása
Vezényel: Richard Bonynge
Rendezte: Lotfi Mansouri
Szereplők: Joan Sutherland, James Morris, Ben Heppner, Judit Forst, Michael Myers, Janet Stubbs, Gidon Saks
A programon ismeretterjesztő bevezető előadást tart Dr. Langermann István
A belépés díjtalan.

2024. április 27. szombat 18:00-22:00
Echo együttes koncert
Az ECHO zenekart Szilvássy Zsolt, az egykori legendás ECHO együttes vezetője, basszusgitárosa alapította zenész barátainak közreműködésével.
Műsoruk a ’60-as, ’70-es évek slágerlistás számaiból és az Echo együttes számaiból áll.
A zenekar tagjai:
Csákó Tamás szólógitár, ének
Pámer Balázs ének, ritmusgitár
Békefi Ferenc billentyű, ének
Beöthy Árpád dob
Szilvássy Zsolt basszusgitár, ének
Róth Imola ének, vokál
Jegyár: 3000 Ft

TÁNC
2024. április 19. péntek 15:00-20:20
Ma beszéljünk a tánc nyelvén
a Tánc Világnapja alkalmából!
„A tánc a lélek érzéseit a test mozdulataival fejezi ki és méltó arra, hogy a zenéhez és a költészethez hasonló szerepet töltsön be.”
Sok szeretettel hívjuk és várjuk délután 15.00 órától a táncok iránt érdeklődő felnőtt és gyermek vendégeinket, akik kíváncsiak egy rövid táncbemutatóra az intézményünkben tanított táncokból és ki is próbálnák azok lépéseit, azaz részesei lennének egy vidám közös táncnak.
15.00-15.45
Örömtánc csoport.
A bemutatót vezeti, Timár Zsuzsa örömtánc oktató.
16.00-16.45
Gyerek balett csoportok.
A bemutatót vezeti, Exner Judit balett oktató.
17.00-17.45
Patay-Telek Szilvia által vezetett Dynamic Tánciskola: Óvodás, Hip-hop és Girly Dance gyermek csoportjai.
A bemutatót vezetik, Demeter Dorina és Patay- Telek Szilvia tánctanárok.
18.00-18.45
Egyiptomi felnőtt hastánc csoport.
A bemutatóját vezeti, Rezes Molnár Eszter hastánc oktató.
19.00-19.45
Zumba.
A nyílt órát tartja, Papp-Váry Anna zumba oktató és személyi edző.
A zumba foglalkozásokra, kényelmes ruházat és sportcipő ajánlott!
19.50-20.20
Altdorf Tánccsoport
A táncokat Botzheim Nikoletta és Wenczl Zoltán tanították be Wenczl József koreográfiájára.
A csoport vezetője: Bobok Erzsébet.
Helyszínek: Színházterem (Balett) és
Barbakán terem (információval szembeni terem)
A rendezvény díjtalan.
Nagyné Tóth Kinga +36 20/249 1580 kingat@kulturkuria.hu
2024. április 28. vasárnap 08:00-22:00
12. Tánc-kiállítás, Modern és Kortárs Táncművészeti Verseny

Berczik Sára Budai Táncklub
A 12. Tánc-kiállítás, Modern és Kortárs Táncművészeti Versenyen az új szellemű és kreatív táncművészeti irányzatok veszik át a főszerepet!
A verseny célja a modern-kortárs táncművészeti irányzatok népszerűsítése és bemutatása a nagyközönség számára.
Szeretnénk felhívni a figyelmet az innovatív, kreatív kifejezésre, amelyet a modern és kortárs tánc világa kínál.
REGISZTRÁCIÓ: https://budai-tancklub.hu/regisztracio/tancverseny
VERSENYSZABÁLYZAT: https://budai-tancklub.hu/versenyszabalytanckiallitas
A regisztráció a versenyekre kizárólag a fenti online űrlap kitöltésével lehetséges. Az űrlapot minden egyes koreográfia számára külön kell kitölteni. A regisztrációt követően válaszlevelet kap, melyben tájékoztatjuk a jelentkezés beérkezéséről. Ezt követően e-mailben értesítjük a regisztráció elfogadásáról, a fizetendő nevezési díjról, az utalási adatokról és a táncverseny további részleteiről. Az ügyintézési idő minden esetben maximum három nap, ezért kérjük, hogy jelentkezését időben adja le.
FIGYELEM! 2024-TŐL A LÉTSZÁMKATEGÓRIÁKAT BŐVÍTJÜK!
MŰFAJI KATEGÓRIÁK
Kortárs tánc
Modern tánc
Modern balett
Jazz tánc
Mozdulatművészet
KATEGÓRIÁK IDŐTARTAMA
2-5 perces
5 perc feletti és maximum 10 perces
KOROSZTÁLYOK
Gyermek: általános iskola alsó tagozat
Junior: általános iskola felső tagozat
Ifjúsági: középiskolások
Felnőtt: 18 év felett
LÉTSZÁMKATEGÓRIÁK
Szóló,
Duett
Csoport I. 3-5 fő
Csoport II. 6-12 csoport
Formáció 13 főtől
Nevezési határidő 2024. április 10.
Információ:
Tel: +3670 335 6283
E-mail: budaitancklub@marczi.hu
Honlap: www.budai-tancklub.hu
Szeretettel várjuk a tánccsoportokat!

KIÁLLÍTÁS
2024. április 05. Péntek – 2024. május 04. szombat
Igazi zöld és igazi kék
Bíró Sándor festőművész kiállítása
A kiállítást megnyitja Dr. Szeifert Judit művészettörténész 2024. április 4-én 18 órától.
Bíró Sándor képei impressziók, a természetből kiragadott részletek. A végtelen természetből kiszakított véges darabkák panteisztikus szemléletet tükröznek.
Egymáson átsejlő festék rétegekből alakulnak a kompozíciók, amelyek különböző évszakok atmoszféráját is megidézik.
Képei rámutatnak arra is, hogy a rombolásként látott és felfogott felületi hatások egyben keletkező mikroorganizmusok életterei.
Ezáltal alkotásai egyszerre a keletkezés és az elmúlás követei.
(Szeifert Judit)
2024. április 11. csütörtök – 2024. június 09. vasárnap
Szomszédaink – Hungarikonok
Kárpáti Tamás II. kerületi szubjekt-gyűjteménye
A kiállítást megnyitja Feledy Balázs művészeti író 2024.
Kárpáti Tamás több évtizedes kulturális és sportújságírói ténykedése során riportok, barátságok, könyvek „melléktermékeként” egyedülálló gyűjteményre tett szert, mely különböző művészek olyan személyes tárgyait tartalmazza, mint például Örkény zsebórája, Karinthy írógépe, Jancsó Miklós pipája, Garas Dezső kalapja és mások különböző relikviái. A muzeális tárgyak már önmagukban is igazi ritkaságok, ám Kárpáti Tamás merész ötlettől vezérelve életet lehelt a holt tárgyakba. Kortárs képzőművészeket kért fel, hogy gondolják tovább a relikviákat, s megidézve egykori tulajdonosukat készítsenek belőlük képzőművészeti alkotásokat. Így jöttek létre a „szubjektek”, izgalmas, duplán egyedi műtárgyak, melyek egyszerre állítanak emléket a tárgy egykori tulajdonosának, és a kortárs képzőművészetnek.
A múlt nagy mesterei előtt tisztelegnek korunk művészei. Az elkészült művek olyan mesterek keze munkáját dicséri, mint például Nádler István, Tettamanti Béla, Kass János.
A Kultúrkúriában látható kiállítás anyaga válogatás a II. kerülethez kötődő ismert emberek és alkotók tárgyaiból, alkotásaiból

2024. április 25 – 2024. május 23. csütörtök
VI. GlasSpring – csoportos üvegművészeti kiállítás
Glass is Forever – Az üveg örök!
Hatodik alkalommal kerül megrendezésre a hazai kortárs üvegművészet tavaszi tárlata GlasSpring címmel, melynek idei mottója: „Glass is Forever – Az üveg örök!” Az évezredeken át, generációról generációra átöröklött, hagyományos üvegművességen alapuló tudás tehetséges és kreatív mesterek és művészek szűk közösségei által alkotott modern dizájn darabok, kabinetüvegek, szobrok megérdemlik a kiemelt figyelmet.
Hat európai állam -köztük Magyarország- kezdeményezésére „a kézműves üvegkészítés tudása, mesterségbeli technikája és képességei” című örökségelemként mostantól ott szerepel az emberiség szellemi kulturális örökségének, az UNESCO által vezetett reprezentatív listán.
Ötven művész és tíz MOME üvegszakos hallgató, sokszínű üvegkészítő technikával készült, ritkán látható egyéni hangvételű alkotása a mi közös kincsünk, leendő örökségünk.

FOLYOSÓI TÁRLAT
2024. április 17. szerda – 2024. május 26. vasárnap
Az év természetfotósa 2023 – fotókiállítás
Válogatás a hazai természetfotózás legjobb alkotásaiból
31. alkalommal adták át Magyarország, és egyben a közép-európai régió legrangosabb természetfotós szakmai elismerését, Az Év Természetfotósa díjat. A pályázat legjobb képei láthatók a Kultúrkúria lélegzetelállító tárlatán.
A nemzetközi szinten is a legjobbak között számon tartott hazai és határon túli, profi és amatőr természetfotósok többezer képe közül válogatta ki a legjobbakat a zsűri.
A naturArt, a Magyar Természetfotósok Szövetsége 2023-ban immár 31. alkalommal hirdette meg Magyarország, és a régió legnagyobb nemzeti természetfotó pályázatát. A pályázat célja hazánk, a Kárpát-medencei ökorégió, és Földünk természeti értékeinek, csodálatos élővilágának, tájainak, valamint a természet ritka pillanatainak bemutatása, és ezen keresztül a természetvédelmi és biológiai ismeretek terjesztése, a társadalom szemléletének formálása és esztétikai értékítéletének alakítása.
A kiállított képeken QR kódok vannak. Ennek használatával nemcsak a fotósokról és a képkészítés körülményeiről tudhatunk meg többet, hanem a közösségi média térben ezeket a fotókat küldözgethetjük ismerőseinknek, véleményt mondhatunk róluk, megoszthatjuk őket a világhálón.
A kiállítás díjtalanul látogatható 2024. május 15-ig hétköznap 8-20 óráig, hétvégén 10-18 óráig

GYERMEKPROGRAM
SZÜNETIDŐ!
Foglalkozások a tavaszi szünetben
Április 2-5.
Bűvész foglalkozás
„Abrakadabra!”
9-13 éves korig.
Naponta 9.00-12.00 óra.
A foglalkozások alkalmával a gyerekek bűvész trükköket sajátítanak el, mely tudás bírtokában különlegesnek érzi magát, hiszen olyat tud, amit más nem, ezáltal sikerélménye lesz. Először csak a családja körében kap elismerést, később a baráti körét is szórakoztatni tudja.
A trükkök kellékeit biztosítjuk.
A foglalkozást vezeti, Habók János bűvész. http://www.habokjanos.hu/
Részvételi díj 25 000 Ft/fő/4 nap.
A foglalkozást 12 fő jelentkezése esetén tudjuk elindítani.
Kerámia foglalkozás
„Gyúrjuk együtt az agyagot!”
7-12 éves korig.
Naponta 16.00-17.30 óra.
Játékos agyagos foglalkozás gyerekeknek, melyen a résztvevők megismerkedhetnek az agyaggal, az archaikus kerámia edények egyszerű elkészítési technikáival, formáival és díszítési módjaival. A foglalkozás lehetőséget nyújt az alkotás örömén keresztül a fantázia és a kézügyesség fejlesztésére is.
A foglalkozást vezeti, Szücs Tímea népi iparművész fazekas.
1. nap- marokedények.
2. nap- hurkaedények.
3. nap- lapedények.
4. nap-figurális kerámia-állatfigurák.
Égetés egyénileg kérhető.
Részvételi díj 18 000Ft/fő/4 nap.
A foglalkozást 8 fő jelentkezése esetén tudjuk elindítani.
A foglalkozásokra a jelentkezéseket, március 22. péntek 12.00 óráig várjuk.
Jelentkezni Nagyné Tóth Kinga szervezőnél kingat@kulturkuria.hu e-mail címen lehet.
Telefon + 36 20/ 249 1580

2024. április 06. szombat 16:00-18:00
Családi délután Pettsonnal és Findusszal
Közkívánatra ismét vendégeink a kedvelt meseszereplők
A nagy érdeklődés miatt Sven Nordquist kedvelt meséjét ismét műsorra tűzzük.
A Mesebolt Bábszínház előadása
Pettson magányosan él egy aprócska faluban. Nincs se felesége, se gyereke, se kutyája, se… Napjai szürke egyhangúságban telnek, mígnem egy szép tavaszi reggelen szomszédasszonya egy kis kandúrral lepi meg. Pettson és a kis Findusz között nem mindennapi barátság alakul ki, ahogy arról a szomszédok szívesen fecsegnek egymás közt. De hát mégiscsak különös, ha valaki beszél a macskájához, vele kertészkedik, házat rendez be neki a régi kerti tárolóban, együtt barkácsol, együtt kirándul, és együtt horgászik vele, nem?
Dramaturg: Khaled-Abdo Szaida
Bábtervező: Fekete Dóra
Díszlettervező: Takács Lilla
Zeneszerző: Kiss Dávid
Rendező: Kovács Petra Eszter
Szereplők: Hencz András, Kovács Bálint, Gyurkovics Zsófia, Császár Erika mv.
Az előadást játszóház követi.
Jegyár.: 2500 Ft

2024. április 12. péntek 10:00-11:00
Kolompos: Furulyás Palkó
Dramatikus játék, bábukkal, élő szereplőkkel, muzsikával: hogyan találja meg a királykisasszony a párját a szegény juhászlegény személyében.
A juhait elvesztő pásztor vagy pásztorlány zenés történetének meseszerű feldolgozása. a kedvelt népzenészek közreműködésével.
A Kolompos Együttes tagjai a magyar zenei paletta egyik legnépszerűbb együtteseként ma is arra törekszenek, mint a kezdetekben: megismertetni, megszerettetni a gyerekekkel és szüleikkel a magyar népzenét, néptáncot, régi népszokásokat, vagyis mindazt a páratlan kulturális kincset, melyet elődeink hagytak ránk örökségül.

2024. április 13. 10:00-11:00
Tavaszváró Ringató koncert
Szeretettel várunk minden kisgyermekes családot egy felhőtlen együtt éneklésre. Zempléni Marcsi és Sándorné Krizsán Ildikó vár benneteket többféle hangszerrel, ölbeli játékokkal és vidám dalokkal.
Családi belépő: 2 500Ft
Információ: Sándorné Krizsán Ildikó, +36 20/428 7483
2024. április 15. 10:00
Babaszínház: Dödölle

Enni jó! Enni majdnem olyan jó, mint játszani, de játszani és enni egyszerre a világon a legjobb dolog. Főleg reggelizőst, ebédelőst, uzsonnázóst és vacsorázóst: gombócokkal, akár a labdák, dödöllével, mint a kis csigák…
Az előadás időtartama: 25 perc + 20-25 perc közös játék a résztvevőkkel
Első színházi élmény 0-3 éves korig a Vaskakas Bábszínház előadásában
Az esztétikai élmény, annak közös megélése, otthoni felidézése, s újraélése a csecsemő-szülő kapcsolat erősítésén, elmélyítésén túl, új tapasztalatokkal, ismeretekkel gazdagítja a kisgyermeket. Hatékonyabban, mint bármikor későbbi élete során. A művészet ebben az életkorban segíthet talán a legtöbbet.
Alkotók:
Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas)
Zeneszerző: Rab Viki
Tervező: Sz. Nagy Mária
Rendező: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas)
Szereplők:
Dunai Júlia
Urszinyi Ádám
20 perc előadás + 20 perc játék.

2024. április 20. szombat 19:00
Homokanimáció
Bizet Carmenje az operairodalom egyik legnépszerűbb alkotása, és a belőle készült zenekari szvitek is a közönség kedvencei közé tartoznak. Scsedrin feldolgozása a legizgalmasabb ezek közül. Zenéje és a tavaszi megújulás ihlette képeket élő homokrajzolás során varázsolja a vászonra Cakó Ferenc Érdemes és kiváló grafikusművész, animációs filmrendező. A világon egyedülálló, a pillanat hatása alatt született produkció maradandó élményt jelent látogatóink számára.
Cakó Ferenc animációs filmjei közül a homokanimációs filmek hozták számára a legtöbb nemzetközi sikert. Ebből a műfajból fejlesztette ki a művész az élő homokrajz előadását. A zenére komponált homokanimációt speciális technikai megoldással élőben, a mozivászonra kivetítve élvezheti a közönség.
A zene nem puszta aláfestés, hanem egyenrangú társművész, amely felerősíti a látványt, sőt időnként a látvány fakad a zenéből. A homokfestmények ábrázolt tartalmukon túli elemi hatása a múlandóság állandó érzékeltetése: a folyamatosan alakuló képek végső formájukat elnyerve megszűnnek létezni, homokszemek sokaságává alakulnak vissza, így témájuktól függetlenül a kozmikus enyészet létélményévé válik a homokképeknek.
Cakó 1996-ban, a világon elsőként dolgozta ki az élő homokanimációs előadás ötletét. Azóta a zeneszámok ihlette élő-kavargó, filmszerűen pergő, látványos színpadi homokrajz-folyamát óriási kivetítőn kísérheti figyelemmel a nagyérdemű.

TUDÁSTÁR
2024. április 02. kedd 18:00-19:15
Géniuszok – Edvard Munch
Ludmann Mihály művészettörténész előadássorozata
Edvard Munch norvég festő 1863-ban született. Korai korszakában a naturalizmus világa a meghatározó, majd a szimbolizmushoz került közel. Tragikus élettapasztalatai az emberi szenvedélyek ábrázolásában nyilvánult meg, amely erőteljesebb színvilággal és formákkal fejezhetőek ki és így az expresszionizmus egyik első mesterévé vált. Stílusa később megváltozott, nagyobb szerepet kaptak a tájképek és a hétköznapi jelenetek. Művészi feladatának tartotta az Életfríz megalkotását, ahol az emberi létezés fontos állomásai jelennek meg. Művei között olyan emblematikus alkotások vannak, mint a Sikoly, az Élet tánca vagy a Féltékenység.
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
Jegyár I.: 2000 Ft

2024. április 16. kedd 18:00-19:15
Géniuszok – Emil Nolde
Ludmann Mihály művészettörténész előadássorozata
Emil Nolde 1867-ben a német Észak-Schleswig tartományban, paraszti családban született és a művészetet autodidakta módon elsősorban múzeumokban és a szabadiskolákat látogatva sajátította el. Megfordult Svájcban, járt Párizsban, Koppenhágában és Berlinben, ahol megismerte az aktuális művészeti irányzatokat is. Legnagyobb élménye a természet végtelen gazdasága és szépsége volt, számos képén a táj keltette érzéseket eksztatikusan módon jelenítette meg. Ennek köszönhetően stílusa és világa közel került a német expresszionistákhoz. Színes és drámai erejű képeiben sajátos formavilág és szenvedélyes érzelmek közvetítése jelenti a legfőbb vonzerőt.
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
Jegyár I.: 2000 Ft

2024. április 30. kedd 18:00-19:15
Géniuszok – Rippl-Rónai József
Ludmann Mihály művészettörténész előadássorozata
Rippl-Rónai József a magyar festészet kiemelkedő mestere Kaposváron született 1861-ben. Gyógyszerésznek tanult, de a rajz és festés érdekelte. Münchenben képezte magát, mint oly sok leendő magyar művész, majd Párizsban Munkácsy Mihály mellett dolgozott. Azonban a francia szimbolistákkal kialakuló kapcsolata a stílusát is megváltoztatta és jelentős kiállító tagja volt a Nabis csoportnak. Hazatérése után itthon is sikeres művész volt, a festői világa kiszínesedett és sajátos dekoratív stílust alakított ki. A Nagy Háború előtti magyar művészeti élet aktív részvevője volt. A háború utáni korszakának jelentős alkotásai a kortárs írókról készített pasztell technikájú portréi. Kaposváron az egykori villája és több szobor is őrzi az emlékét.
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
Jegyár I.: 2000 Ft

Április 18. csütörtök 18 óra
Elsüllyedt világok – letűnt kultúrák nyomában
Történelmi előadássorozat
Előadó: Antalffy Péter történész, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa
Az emberiség történetében sorakoznak azok az egykor virágzó civilizációk, amelyek emlékei ma már rejtélyesnek tűnnek. Az utókor fantáziája vagy emlékezete mindig drámaian mutatja be egy-egy társadalom hanyatlását, de valóban így volt-e? Hogyan veszett el Trója, és kik rabolták ki a Királyok völgyét? Mit tudhatunk ma a Nazca-vonalak készítőiről vagy Pompeji egykori lakóiról?
KARTHÁGÓ PUSZTULÁSA – DIDÓ, HANNIBAL ÉS AZ ELEFÁNTOK
Kik alapították Karthágót, és miért csak Hannibál kapcsán kerül szóba? Valóban nagy hadvezér volt, vagy csak nem ismerte a földrajzot? Miért akarták a rómaiak besózni a várost? Miért jött erre Aeneas, és miért maradt majdnem itt (a római őstörténetet eltérítve) Mik is voltak Didó bűnei, és mi köze a városnak Trójához és az ókori keleti kultúrákhoz? Az előadás Karthágó „rómaimentes” oldalát is bemutatja saját mítoszaink ellenfényében.

PIAC
2024. április 14. 09:00-13:00
2024. április 28. 09:00-13:00
Piac A Fekete Macskához
Termelői piac kéthetente vasárnap a Klebelsberg Kultúrkúriában
Friss zöldségek, gyümölcsök, pékáru, sajt, hús, húskészítmények, savanyúság, zero-waste és környezetbarát termékek, ajándéktárgyak és még sok minden…
Termelői piac kéthetente vasárnap 9.00 – 13.00 óráig a Klebelsberg Kultúrkúriában!
Az aktuális programokról és árusokról a facebook.com/piacafeketemacskahoz oldalon talál további információt.

JÁTÉK/KVÍZ
2024. április 12. 18:00
BOR(K)VÍZ
Játsszunk kvízest? Akkor irány a kvíz-est!
Játékos vetélkedő borkóstolóval egybekötve
Játszani mindenki szeret. És ha mindezt jó társaságban, finom borok kóstolásával egybekötve teheti, akkor itt a helye!
Új programunkon garantált a jókedv, a nevetés és a kellemes kikapcsolódás, mindehhez egy hattételes borkóstoló vendégeiként kortyolhatunk finomabbnál finomabb nedűket.
A rendezvényen mindenki egyszerre játszik, és a játék legvégéig próbál minél több pontot összegyűjteni, hogy megszerezze a győzelmet a csapatának. Izgalmas, változatos, humoros és egyedi élmény, amely biztos sikert arat.
Tedd próbára magad, és élvezd a játékot! Vigyázat, függőséget okoz! 🙂
A programot 18 év felettieknek ajánljuk.
Helyszín: Télikert
Információ
Jegyár I.: 8500 Ft
Jegyeket személyesen a kúriában vagy a www.jegy.hu oldalán vásárolhatnak.