Share on facebook
Share on email

Díjnyertes oktatóprogram segít a matekban most már az általános iskolásoknak is

A felület segít leszámolni a „matekmumussal“.

Immár nem csak a középiskolás és egyetemi tananyagok érhetőek el a többszörösen Év honlapja-díjat nyert e-learning platform tanulási felületein. Elindult az általános iskolásokat segítő felső tagozatos tananyag, ami a tesztidőszakban ráadásul ingyenesen hozzáférhető.
 
A többszörös Év honlapja-díjas magyar fejlesztésű e-learning platform, a mateking.hu mostantól a felső tagozatos általános iskolásoknak és a központi gimnáziumi felvételire készülőknek is segít abban, hogy a matek végre ne ne okozzon gondot. Az újdonságot tesztidőszakban ingyenesen próbálhatják ki a tanulók.
 
Nemrég kezdődött el az új tanév, és valószínűleg rengeteg család szembesült azzal, hogy a gyerekek nyáron sok mindent elfelejtettek, és korrepetálásra, plusz gyakorlásra van szükségük. A matematikával ráadásul rengeteg diáknak gyűlik meg a baja, és sokszor a szülők sem tudnak segíteni a feladatokban. A matekkal küzdő diákoknak jelenthet nagy segítséget egy olyan gyakorlási lehetőség, amit bármikor, bárhol előkaphatnak és tanulhatnak kedvük szerint akár egyedül is.

Új időszámítás a matekoktatásban
 
„A 200 ezernél is több felhasználóval rendelkező mateking.hu oktatási platform eddig csak a középiskolások és egyetemisták életét könnyítette meg, most viszont az általános iskolások (és szüleik) is fellélegezhetnek, mert végre elkészült az általános iskolai tananyag-csomag is. Úgy döntöttünk, hogy a tesztidőszak alatt ingyenesen elérhetővé tesszük a teljes 5. 6. 7. és 8. osztályos tananyagot, valamint a központi gimnáziumi felvételi felkészítő anyagot is. Több mint három éve várunk erre a pillanatra, ugyanis a járvány első hulláma során, egyértelművé vált, hogy szükség van az általános iskolás matekingre. Akkor teljesen ingyenessé tettük a teljes középiskolai anyagot, és hónapokon keresztül több tízezer diák tanult belőle. De sajnos az általános iskolásoknak akkor még nem tudtunk segíteni. Így hát elhatároztuk, hogy megcsináljuk.
Az 5-7 perces epizódokat kimondottan úgy alakítottuk ki, hogy ne legyen megterhelő egy általános iskolásnak, valamint teletömtük vizuális elemekkel, hogy könnyen fenntartsuk a kisebbek és a kamaszok figyelmét is“ – mondta el Mosóczi András matematika tanár, a mateking.hu e-learning platform alapítója.

Mitől más a Mateking-matek?
 
A mateking csapata azt tűzte ki célul, hogy a „matekmumust“ felszámolják, vagyis a diákok számára megmutassák a matektanulás lehet könnyű szórakozás.
 
„Célunk, hogy olyan oktatási anyagot tegyünk le az asztalra, amitől a jövő generációja akár két jeggyel jobb eredményt érhet majd el a matekérettségin. Bennünket az lelkesít és az hajt, hogy minél jobb oktatási programot rakjunk össze, amit szeretettel használnak a tanulók“ – teszi hozzá Mosóczi András.
 
Az általános iskolások a tesztidőszak alatt ingyenesen próbálhatják ki a jelenleg elkészült 500-nál is több nekik szóló epizódot.

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Könyvespolcra

Buza Péter: Majorvilág. A Berek urai Egy különleges, elegáns kiállítású, gazdagon illusztrált, 23 izgalmas fejezetre bontott, kézre álló formátumú, jól olvasható, szépen megtervezett és egy

Irány a szlovákiai „arany háromszög”!

Felfedezésre váró desztináció a Tátra–Szepesség–Pieniny régió Szlovákiában. E régió a Dunajec folyó vidékétől egészen a lenyűgöző Szepesi vár környékéig húzódik, sokszínűsége valóban egyedülálló. A hegyvidéki

Március 28-án megnyílik a Citadella

A megújult Gellért-hegyi Citadella március 28-án, szombaton nyílik meg a nagyközönség előtt. Az épületegyüttes mindenki számára nyitott, ingyenesen látogatható belső közparkkal, kilátóteraszokkal és új szolgáltatásokkal

Málta nagy lendülettel lépett be a 2026-os évbe

Február 12-én tartotta éves turisztikai kongresszusát a Malta Tourism Authority (MáltaiTurisztikai Hivatal), melynek keretén belül ismertették a 2025-év eredményeit, vázoltáka rövidtávú célkitűzéseket és az új,