Share on facebook
Share on email

A World Robot Olympiad™ III. regionális elődöntőjének az Óbudai Egyetem adott otthon Budapesten

2022. május 19-én LEGO robotok árasztották el a tavasz utcai Óbudai Egyetemet a WRO harmadik regionális elődöntőjén. A megmérettetésen 17 csapat vett részt, a versenyzők Budapestről, Gödöllőről és Szigetszentmiklósról, Fonyódról, Zaránkról és Gyöngyösről érkeztek.

A rendezvényt Csikósné Dr. Pap Andrea, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar dékánhelyettese, és Szögi Zoltán, az Edutus Nonprofit Közhasznú Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédeikben örömüket fejezték ki, hogy ismét ilyen sok csapatot köszönthetnek a WRO elődöntőn és mindenkinek sok sikert kívántak.

Az elődöntőn RoboMission kategóriába mérte össze a tudását az Elementary (8-12 év között), Junior (12-15 év között) és a Senior (15-19 év között) korosztály.

Az Elementary csapatok feladata az volt, hogy egy olyan robotot építsenek, ami LEGO akadályokkal teli pályán lenyírja a füvet, komposztálja a gyomokat úgy, hogy közben vigyáznak a katicákra. 

A Junior csapatok robotjának feladata az volt, hogy egy égő gyárépületben meghatározza a bent ragadt emberek helyzetét és biztonságba helyezze a veszélyes anyagot.

A Senior korosztálynak pedig egy kórházba kellett segítő robotot építeni és programozni, amely a szennyes mosásában és a betegek szórakoztatásában segít.

A versenyköröket randomizált akadályokkal nehezítették a szakértő bírók, az ő feladatuk volt az elődöntő pontozása is.

A dobogós helyezések az alábbiak szerint alakultak:

Az Elementary korosztályban:

I. helyezett: Fonyódi Robotolók

II. helyezett: Szemere

III. helyezett: MaGaBen

Ők kvalifikálták magukat a július 7. és 8. között Győrbe megrendezésre kerülő nemzeti WRO döntőbe.

Junior korosztályban:

I. helyezett: Robolabor Gödöllő

II. helyezett: Kódolók

III. helyezett: Bárdos

IV. helyezett: Halászhálózat

Ezek a csapatok mind bejutottak győri WRO döntőbe.

Senior korosztályban:

I. helyezett: FRT Vakolólapát

II. helyezett: STEM OF BERZE

III. helyezett: FRT btw i use arch

Az első három helyezett jutott tovább Győrbe.

A továbbjutókat a verseny bírái tüntették ki. Sok sikert kívánunk nekik a szerepléshez!

A következő regionális elődöntő helyszíne Szeged lesz, ahol 19 csapat fogja összemérni a tudását.

További információ és a versenyprogram a www.wro.hu oldalon érhető el.

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek