Share on facebook
Share on email

A JÖVŐ MUNKAERŐPIACÁNAK 4 SIKERTÉNYEZŐJE

Ezek ismerete és fejlesztése kifejezetten versenyképessé teheti gyermekeinket a jövő munkaerőpiacán.

A digitalizáció az elmúlt években teljesen megváltoztatta a munka világát és ez a tendencia egyre csak erősödik és gyorsul. A COVID19 kitörése nagymértékben technológiától függővé tette a munkavégzést és az emberek közötti kapcsolattartást. Az elmúlt években tanúi lehettünk az automatizáció erősödésének, melynek keretében a mesterséges intelligencia, robotika és új technológiák kiváltották a korábban emberek által végzett munkafolyamatokat számos iparágban.

A gyárakban például korábban emberek által végzett egyszerűbb feladatokat sok helyen már robotok hajtanak végre, hogy termékek millióit hatékonyabban és olcsóbban állíthassák elő. Egyre több helyen alkalmaznak önvezető járműveket is. A technológia vívmányainak felhasználásával automata Uber teszt autókat és az autóvezetés bizonyos funkciót önállóan megoldó Tesla járműveket fejlesztettek. Ezek segítségével a korábban sofőrt igénylő munkakörök száma is egyre csökkenhet.

Ez a folyamat azonban nem feltétlenül a gép harca az emberrel, sokkal inkább lehetőség a technológiával együtt történő emberi fejlődésre. Vannak ugyanis olyan készségek és képességek, melyek nem, vagy csak komoly kompromisszumok árán válthatók ki robotok által. Ezek ismerete és fejlesztése kifejezetten versenyképessé teheti gyermekeinket a jövő munkaerőpiacán.

4 sikertényezőre érdemes koncentrálni:

1. Digitalis írástudás

Olyan ismeretek, készségek és viselkedésformák összessége, melyeknek segítségével a gyerekek biztonságosan és tudatosan mozoghatnak az egyre jobban digitalizálódó világban. Ebbe beletartozik a digitális fórumokon tanulás, játék, információ keresés és a közösségi élet is. A digitális tartalmak keresése és fogyasztása, digitális tartalmak létrehozása, valamint az online kommunikáció és a digitális tartalmak megosztása a 3 fő pillére a digitális írástudásnak.

Ahogy a technológia egyre erősebben átszövi munkavégzésünket, úgy válik a digitális írástudás is egyre fontosabbá a munkahelyeken. A koronavírus miatti karantén rengeteg embert online munkavégzésre kényszerített, többek között video kommunikációs eszközök segítségével. E platformok használata során nemcsak az kulcsfontosságú, hogy tudjuk-e kezelni magát a felületet, hanem az is, hogy mennyire hatékonyan tudunk kommunikálni általa. A digitális írástudás magabiztos, biztonságos használatot és a megfelelő online viselkedésformákat is magában foglalja, ezáltal ad választ ezekre a kihívásokra. A digitális írástudás 3 fő pilléréről és annak fontosságáról részletes információkat találsz a témakörben publikált cikkünkben.

2. Érzelmi intelligencia

Egyre nagyobb hangsúlyt kap a munkahelyeken, ezért is olyan fontos gyermekeinket arra bíztatni, hogy rendszeresen tegyék ebben próbára magukat. Magában foglalja az erős önismeretet, melynek során felismerik saját erősségeiket és gyengeségeiket és ezt a tudást saját hasznukra tudják fordítani. Szintén az érzelmi intelligencia része az empátia, amely egyre nagyobb teret nyert az elmúlt években a cégek együttműködést elősegítő és dolgozó-központúbb döntéseiben. Ez a készség a csapatok vagy cégek vezetésében is kiemelten fontos a motiváció elősegítése és fenntartása céljából. A szintén ide tartozó önmotiváció pedig fontos a vágyott célok sikeres eléréséhez. Az érzelmi intelligencia maga ‘az emberi érintés’ és nem helyettesíthető robotokkal. Adjunk gyermekeinknek minél több lehetőséget érzelmi intelligenciájuk gyakorlásához és fejlesztéséhez együttműködést igénylő és problémamegoldó élethelyzetekben. Készítsük fel őket így egy sikeresebb jövőre!

3. Kreativitás

A kreativitás nemcsak a művészetekhez köthető, hanem szinte minden munkakörhöz. A világ egy technológia-központúbb jövő felé halad, de ez nem jelenti azt, hogy csak technikai tudást igénylő munkakörök lesznek. Valójában a kreativitás alapvető a digitális jövőben és ezáltal hozzuk létre az innovációkat is. Gyermekeink számára minél több teret kell engedni kreativitásuk bemutatására például játék, programozás, robotika segítségével és ezáltal is bíztatni őket képzelőerejük által új utak, megoldások keresésére. A videójátékok karakterei, színes hátter grafikái, történetei is mind kreativitásunk szülöttei. Digitális újításaink jelentős része is mind ennek a fontos készségnek a használatával jött létre. A technológia által kiváltott emberi munkafolyamatok növekvő térnyerése a kreativitást igénylő munkaköröket jóval kevésbé érinti, így rendkívül felértékelődik ez a készség a jövőben.

4. Vezetői képesség

Elég valószínűtlen, hogy csapatokat vagy cégeket a jövőben robotok vezessenek. Ez egy kifejezetten humán képességeket igénylő feladatkör. A vezetői képesség nemcsak szakmai ismereteket, hanem számos kifejezetten emberekre jellemző, készséget is magában foglal. Egy jó vezető inspirálja csapatát és odafigyel embereire. Ebben az önmotiváció is nagy segítségére van. A gyerekek jól építhetnek a kezdeményezőkészségre és vezetői képességeikre olyan aktivitásokban, amely alkotásra, együttműködésre és új utak keresésére buzdítja őket.

A fenti készségek, képességek gyakorlása és fejlesztése és az alapos digitális ismeretek jól felkészítik gyermekeinket arra, hogy a jövő munkahelyein is sikeresen helyt álljanak. A Logiscoolban a gyerekek digitális írástudást és a vele járó készségeket játékos formában tanulják meg. Ez nem csupán hasznos ismeretekkel látja el őket, hanem saját sikeresebb jövőjük megteremtőjévé is válnak ezáltal. Fedezzétek fel gyermekeddel együtt a Logiscool kurzus kínálatát és készüljetek fel velünk a jövő munkaerőpiacának kihívásaira: https://www.logiscool.com/hu/courses

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek