Az Év állatvédő óvodája 2022, illetve az Év állatvédő általános iskolája 2022 kiírásra országosan összesen 171 pályázat érkezett, ez a tavalyi több, mint kétszerese. Az Állatorvostudományi Egyetem tájékoztatása szerint országosan 120 óvoda és 51 általános iskola jelentkezett a március 31-diki pályázati határidőre.

Minden olyan magyarországi és határon túli iskola és óvoda pályázhatott, ahol fontos szerepet tölt be a nevelési elvek és gyakorlatok között az állatvédelem. Idén már az Állatbarát óvoda, illetve az Állatbarát általános iskola címet is elnyerhették a jelentkezők, a díjakat nyár elején adják át az egyetemen.
A szervezők nagy örömére elmondható, hogy az ország valamennyi megyéjéből pályáztak óvodák, és a pályaművek magas színvonala is minden várakozásukat meghaladta. Az állatvédelmi és pedagógus szakemberekből álló zsűri a pályázatra olyan tanintézmények jelentkezését várta, amelyek a 2021–2022-es tanévben kiemelkedően sokat tettek az állatvédelemért, és arra törekedtek, hogy beépítsék a felelős állattartást a nevelésbe változatos és kreatív programok segítségével.
A II. kerületben található Kolozsvár utcai és Hűvösvölgyi ovikat most ilyennek ismerték el, amik Madárbarát kerttel rendelkező Zöld óvodák is egyben. Budapesten mindössze 6 ovi kapta meg ezt a címet.

A pályázatot az Állatvédelem gyerekeknek című oktatási weblap szerkesztőbizottsága az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi, Jogi, Elemző- és Módszertani Központjának szakmai támogatásával hirdette meg. A központ kiemelten fontosnak tartja a gyermekeknek szóló állatvédelmi oktatást, ezért indították útjára a pályázatot 2021-ben. Az volt a céljuk, hogy ösztönözzék a tanintézményeket, hogy foglalkozzanak a felelős állattartással és az állatokkal való helyes bánásmóddal kreatív programokon keresztül.
