Share on facebook
Share on email

Itt a farsang, áll a bál a II. kerületi Klebelsberg Kultúrkúriában

KOMOLYZENE

2022. február 18. péntek 19:00
Grazioso Zeneszalon
Csévi Flóra Kovács Dénes hegedűművészről írt könyvének koncerttel egybekötött bemutatója.
Házigazda: Detvai Mária Marcella
„Ma még, önmagában, az is nagy feladatot jelent, hogy az emberek többségét ráébresszük arra, hogy a zene milyen szellemi, lelki támaszt nyújt a hétköznapok küzdelmeihez, milyen inspirációt ad életszemléletünk megnemesítéséhez, amely egy emberségesebb, minden szempontból gazdagabb világ megteremtéséhez vezethet el bennünket.” /Kovács Dénes/
Közreműködik:
Csévi Flóra hegedűművész
Benedekfi István zongoraművész
A műsoron J. S . Bach, J. Brahms, L. v. Beethoven, A. Corelli, W. A. Mozart, Bartók
B. és Hubay J. művei.
A belépés díjtalan.

KÖNNYŰZENE

2022. február 19. szombat 18:00
Echo II. koncert
Táncos – zenés mulatság!
Az ECHO II. együttest Szilvássy Zsolt, az egykori legendás ECHO együttes vezetője, basszusgitárosa alapította zenész barátainak közreműködésével. Műsoruk a ’60-as, ’70-es évek slágerlistás számaiból és az Echo együttes számaiból áll.
A zenekar tagjai:
Csákó Tamás szólógitár, ének
Sárközi Zsuzsa, ének
Pámer Balázs ének, ritmusgitár
Békefi Ferenc billentyű, ének
Beöthy Árpád dob
Szilvássy Zsolt basszusgitár, ének
Jegyár: 2000 Ft

2022. február 20. vasárnap 19:00-
Dalnokklub
Vendég: Török Máté a Misztrál együttes alapító tagja
Házigazda: Radványi Balázs, Balog Péter
Török Máté verséneklő előadóművész, a Magyar Örökség-díjas Misztrál együttes egyik alapítója és szerzője. Ködbe kódolt énekek című önálló estjén személyes hangvételű megénekelt versek hangoznak el.
Jegyár: 1000 Ft

TÁNC

2022. február 6. vasárnap 19:00
Fun Fiction – Román Sándor Entertainment
A Román Sándor Entertainment produkciója
Román Sándor legújabb darabjában egy már klasszikusnak számító történetet gondolt újra és vitte színpadra. A darab főhőse az életművész, sármos és minden nő szívéhez kulccsal rendelkező jóvágású playboy, aki nem mellesleg főállásban gazdag nőket szabadít meg drága ékköveiktől. Mindig elbűvölő, mindig elegáns és mindig egy lépéssel előrébb jár. És mi kell még ahhoz, hogy a történet kerek legyen. A mindig esetlen, mindig kétbalkezes nyomozó, aki a maga ügyefogyott módján mindent megtesz azért, hogy a tolvajt végre elkapja. Román Sándor legújabb darabjában rengeteg humorral és fergeteges táncokkal kerül bemutatásra ezen klasszikusnak számító történet, amely még a legborúsabb napokon is vidámságot és nevetést csal a nézők arcára.
Jegyár:
 1-8. sor:   7.500 Ft
9-17. sor:  6.500 Ft

KIÁLLÍTÁS
KÚRIA TÁRLAT

2022. január 20. csütörtök – 2022. február 13. vasárnap
Belső tájainkon – Kovács-Gombos Gábor és Kovács-Gombos Dávid közös kiállítása
A kiállítást megnyitja Martos Gábor művészeti író 2022. január 20-án 18 órakor.
„Az ég nem a csillagoknál kezdődik, hanem a fűszálak hegyénél” – írja Jókai Mór.  Festményeim elképzelt tájképek, melyek a nagyon távoli elmosódott látványból és a szemünk előtt lévő éles fűszálakból áll. Ezeket szimbólumoknak is tekinthetjük. Az ég a megfoghatatlan transzcendens világ, a föld pedig a látható emberi környezet. A kettőt kötik össze a fűszálak, úgy, ahogyan az ember tekint gondolataiban, imádságaiban Isten felé a földről.” Kovács-Gombos Dávid
„Állíts magadnak útjelzőket, helyezz el magadnak jelzőoszlopokat! Irányítsd szívedet a kiépített útra” — figyelmeztet Jeremiás próféta. Festményeim ilyesféle fénylő útjelzők kívánnak lenni. Küszöbök, átjárók, amelyek megnyitják mindennapi világunk tereit a transzcendens felé. Azt remélem, hogy olyan meditációs objektumként teljesíthetnek szolgálatot, amelyek mindenkori nézőiket saját belső csendjük megtalálásához és azon túl pedig minden létező Teremtőjéhez segítik.” Kovács-Gombos Gábor
A kiállítás díjtalanul megtekinthető február 13-ig naponta 10-18 óráig. Január 29-én zárva.

2022. február 16. szerda – 2022. március 13. vasárnap
Szépségállapotok – Zoltai Bea festőművész és Gulyás Judit textilművész közös kiállítása
A kiállítást megnyitja Wehner Tibor művészettörténész 2022. február 17-én 18 órakor.
A művészek tárlatvezetést tartanak február 25-én, pénteken 17 órakor és március 5-én, szombaton 15 órakor, korlátozott létszám mellett.
Mindig is rendkívül közel álltak egymáshoz alkotásaink, de az utóbbi időben határozottan azt gondoljuk, hogy érdemes lenne egymás mellett megnézni, befogadni és értelmezni a létrehozott felületeket. Mindkettőnk munkáiban
folyamatosan tetten érhető a műfaji határok közötti létezési formák keresése, a feloldódásokból, közelítésekből új, érvényes és legfőképpen igaz helyzetek megtalálása. A természet szeretete életünk minden percében meghatározó módon jelen van, ez a fajta kötődés-eredés munkáinkon keresztül átélhető, és az is, hogy mennyire feloldódhat és milyen közel állhat egymáshoz a festészet és textilművészet.
A kiállítás díjtalanul megtekinthető 2022. március 13-ig naponta 10-18 óráig. Február 26-án zárva.

FOLYOSÓI TÁRLAT

2022. január 13. csütörtök – 2022. február 06. vasárnap
Képek a Fotószalonból
Válogatás a Magyar Fotóművészek Világszövetsége tagjainak a XXI. Nemzetközti – Magyar Fotószalonon díjazott felvételeiből
A kiállítást megnyitja dr. Patrus Sándor, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének elnöke 2022. január 13-án 18 órakor.
Közreműködik Radványi Balázs Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész.
A 2002-ben megalakult Magyar Fotóművészek Világszövetsége hagyományosan öt kategóriában hirdeti meg pályázatát. Az általános színes és monokróm kategória mellett a számukra legfontosabb évfordulónak tisztelegve 2021-ben Moholy Nagy László halálának 75. évére külön kategóriaként várták a pályaműveket. A kiemelt évforduló mellett a nemzeti jelképeket feldolgozó alkotások, természetfotók és egy külön kategóriában a borszeretet témája került bemutatásra. Az öt kategóriába érkezett közel 1500 fotóból válogatta a neves fotóművészekből is álló zsűri – Féner Tamás, Gáti György, Ladislav Struhár és dr. Török Róber – a kiállításunkon szereplő képeket.
A kiállítás díjtalanul látogatható hétköznap 8-20 óráig, hétvégén 10-18 óráig.

2022. február 7. hétfő – 2022. február 28. hétfő
Zsebben hordott művészet 2.0
A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Fotóművészeti Tagozata csoportos kiállítása
„Arra voltunk kíváncsiak, hogy egy most ismert társadalmi jelenséget, a mobil telefonnal való fotografálást át lehet-e ültetni a művészek világába? Vajon a művészek a saját művészi rítusukat viszik-e tovább a mobiltelefonnal, vagy egészen új utakat találnak? Természetesen mindkettőre találtunk példát” – mondta el Hupján Attila, a MAOE Fotóművészeti Tagozatának elnöke a kiállítással kapcsolatban. Szürreál és absztrakt: két egyértelműen nem összehasonítható, de mégis – egy tárlat erejéig biztosan – rokonítható művészeti irányzat. Ha még hozzátesszük azt, hogy „mobiltelefonos képalkotás”, gyaníthatóan akkor sem ez a kifejezés ugrik be először, amikor a fotográfia egyre népszerűbb új ágára gondolunk. Most mégis 27 alkotó tesz arra kísérletet, hogy a zsebünkben lapuló kis eszközzel valamit elénk tárjanak: valamit, ami talán szürreális, talán absztrakt, talán a kettő elegye.
Kiállító művészek: A. Fehér Vera, Aknay Tibor, Berényi Gyula, Budavári Csaba, Chochol Károly, Cserkuti György, Csordás Gábor, Deim Balázs, Dobóczky Zsolt, Dozvald János, Fekete Zoltán, Gábor Béla, Gál András, Hegyi Zsolt, Hupján Attila, Kerekes Zsuzsa, Láng-Miticzky András, Mike Tamás, Murvai Ervin, Pfliegel Bálint, Soltész Boglárka, Seres Géza, Siklós Péter, Sziráczki György, Tobischka Gabriella, Vajda János és Zsila Sándor.

GYERMEKPROGRAM

2022. február 05. szombat 15:00-18:00
Csiribiri farsangoló délután
15.45 Két kis mese – a Galóca Bábtársulás előadása
17.00 A Kolompos együttes farsangi mulatsága
Kézműves játszóház

Két kicsi mese – a Galóca Bábtársulás előadása

A só
Élt egyszer egy király, akinek volt három lánya. Mindhárman szerették őt, de a király nem tudta, hogyan ossza el közöttük a birodalmát. A két nagyobb lány úgy szerette a királyt, mint 1-1 nagyon finom tortát, a legkisebb viszont úgy, mint „az emberek az ételben a sót.” A király nagyon megharagudott ezért a királylányra, ezért távoznia kellett a palotából… Ám az erdőben összetalálkozott a herceggel! Hogy mi lesz a mese vége? Gyertek el és nézzétek meg.

A malacon nyert királylány
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, élt egy szegény ember és a felesége. Egyszer csak fiuk született, Jánoska. Amint megtörtént a csoda, nagy örömre az egy szem malacuknak is lett 3 kicsi malackája, akik a fiú zenéjére mindig táncra perdültek. Ezt látta a királylány is a palota ablakából! Úgy megtetszett ez neki, hogy
furfanggal elszedte Jánoskától a malacokat. Telt-múlt az idő, a királylány eladósorba került, apja ezért feladatot adott a kérőknek. Hogy mi volt ez a feladat és hogy állta ki Jánoska a próbát? Az előadásból kiderül!

A Kolompos együttes farsangi mulatsága
Farsangi mulatság a gyermektáncházak, gyermekszobák, óvodák állandó vendégeivel, a hangulatjavító együttessel. Zenéjük nyomán táncra perdül a közönség apraja ás nagyja. Vízkereszttől Húshagyó keddig tart a mulatságok, bolondozások, álarcos, maskarás bálok időszaka. Farsangi szokások, játékok, táncos-ügyességi vetélkedők szerepelnek a műsorban. 
Tagok:
Nagy Zoltán – ének
Szántai Levente – ének
Barna György – hegedű
Tímár Sándor – hegedű
Végh Gábor – nagybőgő
Kézműves játszóház
Jegyár: 1400 Ft

2022. február 21. hétfő 10:00
Babaszínház: Rókus Mókus
Első színházi élmény a Szegedi Kövér Béla Bábszínház előadásában 0-3 éves korig.
Rókus Mókus fürgén ugrik, itt kibújik, ott bebújik. Négylábú főhősünknek mondókák, gyermekversek és Szirtes Edina Mókus dalai kísérik végig kalandos útján. Első színházi élmény a legkisebbeknek.
Finom makk és mogyoró,
Kis mókusnak ez való.
Odújába elrakja,
Télen elropogtatja.
Az előadás időtartama 25 perc, melyet 20 perc játék követ.
Írta: Spergel Anna
Zenéjét szerezte: Szirtes Edina Mókus
Tervezte: Tóth Andrea
Játsszák: Mészáros Ágoston, Rácz Mihály, Rózsa Teodóra
Rendező: Spergel Anna
Az előadásra jegyek korlátozott számban vásárolhatók. Javasolt az előzetes jegyvásárlás. Nagy érdeklődés esetén előadásunkat 11 órától megismételjük.
Jegyár: 1200 Ft

2022. február 25. péntek 09:00 és 10:30
Tádé-bérlet: Vackor
Az Aranyszamár Színház előadása óvodásoknak két időpontban, 9 órakor és 10.30-kor

2022. február 25. péntek 09:00 és 10:30
Tádé-bérlet: Vackor
Az Aranyszamár Színház előadása óvodásoknak két időpontban, 9 órakor és 10.30-kor

Vackor, a piszén pisze kölyökmackó kalandos története az iskolában kezdődik, ahol nem érzi jól magát. Az osztálytársai csak ritkán barátkoznak vele és szegény gyakran ügyetlenkedik az órákon. Egy nap, mikor egyedül ücsörög a teremben, míg társai az udvaron fogócskáznak, kiszagolja, hogy a padtársa nagymamája vajas-mézes kiflit csomagolt az unokájának tízóraira. Vackor sajnos nem bír ellenállni a kísértésnek és fölfalja az uzsonnás dobozból az összes finomságot. A finom falatok után igazi dőzsölésbe kezd: mind egy szálig megeszi a társainak csomagolt szendvicseket, gyümölcsöket. Mikor észbe kap már késő. Hogy hogyan oldódik meg a kis mackó sorsa, milyen izgalmas kalandokba keveredik, megtudhatjátok, ha megnézitek az Aranyszamár Színház előadását.
Kormos István verses meséi nyomán írta: Szántó Viktória
Tervező kivitelező: Nagy Kovács Géza, Szíjártó Éva
Zeneszerző: Bogárdi Aliz
Rendező: Sramó Gábor
Játsszák: Baranyai Anita és Érsek- Csanádi Gyöngyi
Jegyár: 1400 Ft

2022. február 25. péntek 14:30-15:30
Mazsola-bérlet : Az égiérő cseresznyefa
a Magyar Népmese Színház legújabb előadása
Az öreg király betegségéből csak akkor tud kigyógyulni, ha valaki felmászik a kertjében lévő égigérő cseresznyefára és ledob neki egy szem cseresznyét. A számtalan jelentkező közül, csak Szép Jankó, a király kondása jutott fel az égigérő cseresznyefára. Ott lakott gyémánt palotában Tündér Ilona, aki szolgálatába fogadta. Mivel igen megszerették egymást, tán ott is maradt volna örökre, a sárkány azonban elrabolta Tündér Ilonát. Jankó útnak indult hát, hogy kiszabadítsa. Végül mikor dobja le Jankó azt a cseresznyét a fáról, a meséből kiderül.
Játszó személyek: Balázsi István, Illés Dániel, Mester Nikolett, Zanotta Veronika
Zene: Gyulai Csaba, Szabó Árpád
Jelmez: Zanotta Veronika
Bábok: Szabóné Németh Bea
Díszlet: Szűcs Zsolt
Rendező: Rumi László
Jegyár: 1400 Ft

IFJÚSÁG

2022. február 8. kedd 16:00-18:00
Európai Önkéntes Szolgálat (Evs) tanácsadás
Hallottál már az Európai Önkéntes Szolgálatról? Esetleg épp gondolkozol, hogy kipróbáld? Gyere el és tudj meg mindent az EVS-ről! Szeretnél önkénteskedni külföldön? Megismerkednél más kultúrákkal? Szívesen szereznél tapasztalatot más országokban? Gyere el, ismerkedj meg az Európai Önkéntes Szolgálat által nyújtotta lehetőségekkel! A tanácsadás célja az EU önkéntes programjának megismertetése a fiatalokkal.

Információ:
Mulicz Ferenc
Tel.: +36 20/291 7003
E-mail: mulicz.ferenc@kulturkuria.hu
A részvétel díjtalan!

TUDÁSTÁR

2022. február 8. kedd 18:00
Genius Loci – A barokk művészet Nápolyban
Ludmann Mihály művészettörténész előadása
Az Anjouk után a hatalomra kerülő Aragóniai- ház uralma következett, ami magával hozta a spanyolok jelenlétét, és az ezzel együtt járó erőteljesebb kulturális kapcsolatokat is. Nápoly művészetének virágkora a barokk időszakban volt. Építészetének jelentős alkotásai olasz mesterek művei, de a megformálásban megjelent a spanyol ízlés is. Szép számú templomot emeltek ekkor, és elkezdődött az új királyi palota építése is. Ez a kor a festészetben is fellendülést hozott. Rövid ideig a városban dolgozott Caravaggio, akinek a festészete új irányzatot teremtett, és ez a stílus a nápolyi olasz és spanyol festőkre is nagy hatással volt.
Jegyár: 1200 Ft

2022. február 22. kedd 18:00
Genius Loci – Nápoly művészete a XVIII-XIX. században
Ludmann Mihály művészettörténész előadása
A nápolyi barokk művészet virágkora után lassú hanyatlás kezdődött. Ebben az időszakban is születtek jelentős alkotások, többek között a jól ismert San Carlo színház. A klasszicizmus korának kiemelkedő alkotása a San Francesco di Paola-templom, és az előtte kialakított tér, amelyek ma is a város meghatározó építészeti művei. Az olasz egyesítés után a város jelentősége megnőtt, és új épületek is születtek, amelyek között már az új kor igényét szolgáló Galleria Umberto passzázs, amely a historizáló megoldások mellett modern építészeti megoldásokat is
felvonultat. A kedvelt művészettörténeti sorozat februári előadásai a vetített képek segítségével mutatja meg Olaszország harmadik legnépesebb városának az elmúlt évszázadokban született jelentős művészeti emlékeit.
Jegyár: 1200 Ft

2022. február 25. péntek 18:00-20:00
A Szíriai-Magyar Régészeti Misszió legújabb munkái
Major Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézete igazgatójának előadása
A 2007-ben Margatban megkezdett régészeti kutatások mellett 2016-tól a Crac des Chevaliers várában, 2018-tól pedig az egykori Felicium johannita erődjében is dolgozik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetének kutatócsoportja. A Misszió az egyedüli külföldi kutatócsoport, amelyik a háború ellenére is folytatta-folytatja a munkát a Civilizációk Bölcsőjének páratlan középkori emlékein. Az előadás a legfontosabb új eredményeket ismerteti a keresztes kori Szent János Lovagrend központi erődjeiben és környékükön.
A belépés díjtalan.

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek