Share on facebook
Share on email

21. Little Miss Hungary

Újra keresik a legszebb és legtehetségesebb magyar gyerekeket

Több mint két évtizedes hagyományt követve, idén ismét megrendezésre kerül a Little Miss Hungary gyermekszépségverseny, ahol a legígéretesebb fiatal tehetségek mérik össze szépségüket és tehetségüket. A 21. alkalommal megrendezett eseményen a gyerekek nem csupán hazai, hanem nemzetközi színtéren is bizonyíthatják rátermettségüket, mivel a győztesek külföldi fotózásokon és világversenyeken is részt vehetnek.

Idén 21. alkalommal kerül megrendezésre a Little Miss Hungary, Magyarország egyik legnépszerűbb gyermekszépségversenye. A már országszerte zajló elődöntők után a színpadra lépnek a legtehetségesebb kis hölgyek és urak, hogy megmérettessék magukat a Balaton partján, 2024. március 21-24. között sorra kerülő nagyszabású döntőn.

A versenyigazgató, Bartalovics Ildikó, aki több hazai és nemzetközi versenyeken is tevékenykedik, büszkén nyilatkozta: „Ez az esemény nem csak a szépségről szól, hanem a tehetségről és a személyiség fejlődéséről is. Olyan fiatal tehetségeket mutatunk be, akik már most hódítják Európát, és akiknek a részvétel a Little Miss Hungary-n csak egy állomás a sikeres jövő felé vezető úton.”

A döntőbe jutó versenyzőknek számos kihívással kell szembenézniük, többek között tehetségük bemutatásával és különböző stílusú ruhák viselésével. A győztesek nem csak címeket és díjakat nyerhetnek, hanem külföldi fotózásokat és utazásokat is, London, Párizs és Milánó izgalmas világába.

Az elmúlt 20 év győztesei is részt vesznek a felkészítő táborban, és az idei verseny egy új fordulópontja lesz a „Királynők királynője” választásnak, valamint egy nagyszabású gála is. A versenyzőket szigorú szempontok szerint pontozzák, beleértve a tehetséget, a színpadi mozgást és a személyiségüket. Az eseményt exkluzív televíziós műsor is kíséri, amely a gyermekdivat, színpadi mozgás és filmkészítés világába kalauzolja a nézőket.

A Little Miss Hungary verseny nem csak a fiatal tehetségek, hanem azok családjai számára is különleges élményeket és kihívásokat kínál. Ujházy Bogáč Évi, Emily édesanyja, beszámolt arról, hogy lánya hogyan találta meg helyét a modellkedés világában, és hogy milyen fontos szerepet játszik ebben a családi támogatás.

„Emily már három éve kezdett el foglalkozni a modellkedéssel, egy budapesti válogatáson, amit a pandémia miatt sajnos nem tudtak folytatni. De nem adtuk fel, és most, pár hete újra belekezdett, ami nagyon izgalmassá teszi számára ezt az utat. Külön öröm számunkra a hamarosan esedékes londoni és párizsi utazás, amely egy igazi anya-lánya kaland lesz számunkra. Emily a modellkedés mellett a ritmikus gimnasztikában is megmutatta tehetségét, ahol a versenyek tapasztalatai motiválják őt a folyamatos fejlődésre. Mint család, mindig is támogattuk Emily törekvéseit, legyen szó modellkedésről, fotózásokról vagy sportolásról” – emelte ki Évi.

Benedek Adrienn, aki pedagógusként dolgozik Budapesten, és fiát, Benedek Balázs Benjamint neveli, elmondta, hogyan hatott a Little Miss Hungary a családjuk életére.

„Balázs kicsiként is nagyon sármos kisfiú volt és mindig is arra vágytam, hogy ő legyen egy ismert márka arca. Amikor felhívták a figyelmemet a Little Miss Hungary versenyre, nem haboztunk a jelentkezéssel. A versenyen elért sikerek, úgy mint a döntőbe jutás, a külföldi utazások, és a világverseny lehetőségei, igazi áttörést jelentettek számunkra. Büszke vagyok arra, hogy egy ilyen tehetséges és empatikus fiút nevelhetek, aki már most maradandó nyomokat hagy maga után, ahol csak megfordul.”

Ezek a személyes történetek és sikerek tükrözik azt a pozitív hatást, amit a verseny gyakorol a résztvevők és családjaik életére.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a Little Miss Hungary nem csak egy verseny, hanem egy olyan platform, ahol a gyerekek tehetségüket és egyéniségüket fejleszthetik, miközben értékes tapasztalatokat szereznek. Ez a verseny egy ugródeszka lehet a nemzetközi sikerek felé” – mondta Bartalovics Ildikó.

A versenyre való jelentkezés már elérhető a www.littlemisshungary.hu oldalon, ahol a közelgő előválogatóra, ami március 2-án kerül megrendezésre, már most regisztrálhatnak az érdeklődők.

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek

Olyan távol. Olyan közel. Olyan Burgenland.

Három természetélmény, ami távoli tájak hangulatába repít, mégis meglepően közel, Ausztriában vár. Az utazási vágyat gyakran egy fotó ébreszti fel bennünk: végtelen szavannák látványa, ciprusokkal