Share on facebook
Share on email

Bemutatták a legújabb Iveco modelleket Miskolcon

Az új teherautók a személygépkocsik kényelmével vetekednek

Az Iveco Miskolcon mutatta be először teljesen megújult haszongépjármű-palettáját, amely járművek a személyautók kényelmével és tudásával veszik fel a versenyt. Az esemény azonban nem csak a járművek újdonságaira hívta fel a figyelmet, hanem hivatalosan megnyitották a régió egyik legkomplexebb létesítményét is, amely a járművek és sofőrjeik számára egyaránt biztosít feltöltődést és professzionális kiszolgálást.

Az érdeklődők a bemutatón mindent megtudhattak az Iveco legújabb modelljeiről, amelyek megalkotásakor a mérnökök nagy hangsúlyt fektettek a vezetőközpontú tervezésre. Az új járművek immár nemcsak a haszongépjárművek hagyományos előnyeit kínálják, hanem a személyautók kényelmével és technológiai tudásával is versenyeznek. Ez különösen fontos a hosszú utakat bejáró sofőrök számára, akik számára a technológiai újítások jobb vezetési élményt és nagyobb biztonságot és kényelmet biztosítanak.

„A sofőrök és a gyalogosok védelmére különösen nagy figyelmet fordítottunk, de a vezérlőgombokon és a kijelzőkön is jelentős fejlesztések történtek. Minden járművet kamerarendszerrel szereltünk fel, amelyek folyamatosan figyelik a környezetet, emellett a személyre szabható, nagy és átlátható kijelzők, valamint a fejlett holttérfigyelő rendszer is komoly segítséget nyújt a sofőröknek a biztonságos manőverezéshez. A kijelzők a tükörbe és a műszerfalba beépítve jelenítik meg az információkat, így a járművezetők mindig tisztán látják a környezetüket.”– emelte ki Parato.

A sofőrök kényelmét is számos fejlesztés biztosítja. A járműhasználatot támogató applikáció, az ergonomikus kapcsolók, és a kézre eső gombok mind-mind garantálják a kényelmes vezetést. De a rendezvényre kilátogatók nemcsak az új járművekkel ismerkedhettek meg, hanem elsőként tekinthették meg a régió legújabb és legmodernebb Iveco létesítményét is, amely egyedülálló módon szolgálja ki a járművek és a sofőrök igényeit.

Óriási öröm számunkra, hogy megvalósíthattuk ezt a csarnokot, amely egy valódi autós paradicsom,” – emelte ki a megnyitón Turóczi Attila, a Truck n’ Fleet Kft. ügyvezető igazgatója. „Itt minden megtalálható egy helyen: szerviz, szalon, vizsgasor, busz- és kamionmosó. De ami igazán különlegessé teszi, az a sokoldalúsága. Nemcsak a hagyományos belső égésű motorral szerelt járműveket tudjuk szervizelni, hanem CNG- és LNG-meghajtású autókat, hibrideket, elektromos járműveket, sőt, még a hidrogénautókat is! Igazán büszkék vagyunk arra, hogy bármilyen jármű begurulhat ide, legyen az quad, teherautó, vagy akár mezőgazdasági gép.”

Ez a csarnok tehát nem csupán egy szerviz, hanem egy olyan központ, ahol a legmodernebb technológia és a legkülönbözőbb járművek találkoznak egy tető alatt. Az épület, amely otthont ad ezeknek az innovatív funkcióknak, maga is igazi technológiai remekmű, hiszen az okos otthonok világát idéző megoldásokkal szerelték fel. A zsaluziák automatikusan reagálnak az időjárás változásaira: napsütés esetén behúzódnak, borús időben pedig önállóan kinyílnak. A belső fűtés és hűtés rendszere is folyamatosan alkalmazkodik a külső körülményekhez, sőt, még azt is figyeli, hol tartózkodnak éppen a munkatársak, és ott biztosítja a friss levegő áramlását. A környezettudatosság jegyében pedig a busz- és kamionmosóban szűrt esővizet használnak. Mindezek a megoldások egyetlen célt szolgálnak: hogy az épület környezetbarát legyen, miközben a modern technológia minden előnyét kihasználja.

„Ez a beruházás nem csupán a régió számára kiemelkedő, hanem cégünk életében is mérföldkő,” – hangsúlyozta Soós Tibor, a Zenit-Auto Rent Kft. ügyvezetője. „Flottakezelőként mindig is az volt az álmunk, hogy a szervizelést házon belül oldhassuk meg, és ennek az eredménye ez a csarnok. Ez a létesítmény a mi komplex gondolkodásmódunkat is tükrözi, hiszen nem csupán a járművekre, hanem az emberekre is figyeltünk. Az új csarnok nem csak a szervizelési és karbantartási funkciókat foglalja magába, hanem a sofőrök és a dolgozók kényelméről is gondoskodik.” Az ügyvezető kiemelte: „Három sofőrpihenőt alakítottunk ki az épületben, emellett két lakást is létrehoztunk, hogy a szervizes kollégáinknak kényelmes szállást biztosíthassunk.”

A szolgáltatások sora pedig ezzel nem ér véget Miskolc legújabb létesítményében, hiszen rövidesen a pótkocsik szervizelését és biztosítási ügyintézést is felveszik a portfólióik közé.

Megosztás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Ezt se hagyd ki

Kapcsolódó cikkek