Már 49 országban van jelen az új, egyre népszerűbb közösségi platform, mely sosem látott módon forradalmasítja vásárlási lehetőségeinket. A segítségével élménnyé válik a bevásárlás az online térben is, ráadásul olyan termékek is elérhetővé váltak, amelyekről eddig csak álmodtunk. Ebbe a trendbe szállnak most be influenszerek, akik eddig csak a közösségi oldalaikon népszerűsítették a luxustermékeket, nem kis felháborodást okozva ezzel jó néhány követőjüknek. Az Allyos, a közösségi platformok új generációja, ahová ingyen regisztrálhatunk profilt – akárcsak a Facebookon vagy a TikTokon – és tetszőleges árakon vásárolhatunk.
A közösségi finanszírozás eddig sem volt ismeretlen – mint például a Kickstarter, Patreon, GoFundMe -, ennek alapjaira épült az úgynevezett közösségi vásárlás. A közösségi vásárlás az Allyos – SocialStore védjegye és technológiai újítása, így a világon az első ilyen típusú közösségi platform. Annyiban különbözik az ismert közösségi finanszírozástól, hogy a platformon értékesítő világmárkák prémium termékeinek közös megvételében kizárólag levásárolható kedvezménnyel lehet részt venni. Jó hír, hogy ez a valóságban egy mobil app formájában működik, magyar nyelven is elérhető, és az egész végtelenül egyszerű és azonnal megszerethető formát öltött.
Eltűnnek a reklámok és termékpromóciók a népszerű közösségi felületekről
A világ nagy országaiban, így például Kínában és Amerikában már hihetetlenül nagy népszerűségnek örvendenek az influenszerek profiljaival indított live értékesítések. Tehetségesebb hírességek így percek alatt segítenek eladni akár több ezer darabot a megbízójuk termékéből a követőiknek. A probléma ezzel az, hogy hiába nézi meg akár 1 millió követő a promóciót, csupán töredékének elérhető a termék az egyre dráguló árak miatt. Ráadásul elárasztják reklámmal a közösségi felületeket a populáris tartalomgyártók, ami legtöbbször negatív érzést kelt a követőkben, valamint teljesen rossz irányba tereli a közösségi médiát. Ennek az iránynak a visszafordítására több országban is elkezdték betiltani a reklámokat és promóciós tartalmakat, sokszor akár törlik is az influenszer profilját. Legutóbb India és Nepál, most pedig Indonézia is betiltotta a TikTok összes ilyen jellegű tartalmát.
Ezt a problémát hivatott az új közösségi platform, az Allyos megoldani. A termékpromóció és értékesítés itt ugyanis nem zavaró tényező, hanem az egész platform alapja. Az eddig leginkább csak mutatóba kitett luxustermékek itt bárki számára elérhetővé válnak, ebben pedig az influenszer egy segítő csapattárs, aki izgalmas, új közösségi mozgalmat alakít az online vásárlásban. Az itt összegyűlt vásárlók drága luxustermékeket vehetnek meg közösen, melyek árát együtt, alacsony részvételi összegek bedobásával gyűjtik össze. Egyikük véletlen kiválasztás útján pedig meg is kapja a közösen finanszírozott árucikket. Így vehet bárki akár 3600 forintért több százezres vagy akár több tízmilliós terméket vagy szolgáltatást. A többi résztvevő levásárolható kedvezményként használhatja fel a részvételi összegét. A közös vásárlásokban a legalacsonyabb kötelező részvételi összeg 360 forint, ennyivel már bárki esélyt kap életszínvonala megváltoztatására kockázatmentesen.
„Nagyon sok influenszer szembesül azzal nap, mint nap, hogy bár teljesíti a partnerei felé a reklámozási kötelezettségeit, de – főként a luxustermékek esetében – a követők nagy részének elégedetlenségét is kivívja, hiszen ezeket a termékeket a legtöbben nem engedhetik meg maguknak. A cégek eladásait sem lendíti meg túlságosan ez a fajta hirdetés, csupán a márkaismertséget erősíti. Ez a kettő azonban a közösségi vásárlásnak köszönhetően most összeért. A követők kedvencükkel együtt csapatban vásárolhatnak, és immár hozzájuthatnak azokhoz a termékekhez is, amelyekről eddig csak álmodtak. Mindehhez pedig egy olyan közösségi élmény is társul, ami nem csak abban merül ki, hogy interaktívan együtt vesznek meg egy-egy terméket és aztán valaki tetszőleges áron hozzájut, hanem a mindennapokat is megváltoztatja, mert ezeket a termékeket az offline térben a szeretteinkkel élvezhetjük” – fejtette ki Joe Bitter, az Allyos egyik alapítója.
Milliókat osztanak szét a kezdéshez az új közösségi platformon
Az Allyos követhető influenszer profilokkal bővül. Ennek regisztrációja megnyílt a hivatalos weboldalon (https://allyos.com/influenszerek/), erre pedig már most hatalmas az érdeklődés a legnagyobb tartalomgyártók körében. Tíz termékkategóriában lesznek követhető profilok az applikációban, az elektronikai cikkektől a szépségápolási- és divattermékeken át, az utazás, ingatlanok, fitnesz, zene témájában, de még a legújabb járműveket, luxusautókat elemző vagy promotáló influenszerek is megjelennek. A legnagyobb ügynökségekkel és nevekkel is tárgyal jelenleg a cég, Tóth Anditól a Totalcarig.
„Korábban is volt több influenszerrel közös promóciós együttműködése a platformnak, bár akkor még csak vizsgáltuk a legjobb együttműködés körülményeit. Nagyon sok sikeres közösségi vásárlás született olyan influenszerek közreműködésével, mint például Zsozéatya, Tech2, Rekál vagy Farkas Timii, és az együtt összedobott termékek személyes átadását imádták a felhasználók” – fejtette ki Joe, aki hozzátette, hogy ez az újítás olyannyira sikeresnek tűnik, hogy a platformon influenszer-profilt regisztrálók tízezer követővel átlagosan havi 7,2 millió forintot kereshetnek.
A robbanásszerű hazai népszerűsítésben az influenszereket nagyban segíti az a funkció, mellyel meghívhatják már meglévő követőiket az első közös vásárlásukra. Ez azt jelenti, hogy egy tízezer Instagram-követővel rendelkező influenszer mintegy 3,5 millió forintot oszthat szét, ezzel építve új Allyos profiljának csapatát. Az Allyos egyre növekvő vásárlói táborában pedig akad szép számmal olyan sikertörténet, amely a közösségi vásárlás piaci újításának köszönhető.
„Nagyon sok olyan felhasználónk van, aki néhány dollár ráfordításával tudott hozzájutni különböző termékekhez. Mivel egyidejű, interaktív-live piactérről beszélünk, a platformon zajló eladások és vásárlások pénzneme egységesen az amerikai dollár. Közel 1000 közösségi vásárlásban vett termék talált már gazdára. Ebben a 360 forintért vásárolt CinemaCity páros mozijegyektől és Gucci parfümön át a 3600 forintért megvásárolt Sony Playstation 5-ig vagy a 12.300 forintért elvitt iPhone 14 Pro-ig sok minden megtalálható. Akad olyan felhasználó, aki az elmúlt két évben 1,3 millió forint elköltésével 3,4 millió értékben vihetett haza termékeket” – sorolta az Allyos alapítója.